Vihar

Megfojtott szóban hangzik a sóhaj
Egy másik világban játszik a szóval
Ahol ő lehet ő
S én pedig én.
E hely nincs sehol e föld kerekén
Néhol vörösen, néhol feketén
Táncol ezernyi árnya
Agyam bal féltekén.
Elvetem olykor, de mindig belészeretek
Visszatér újra s dalol
Feledni nem lehet:
Éneke rólam szól, és én is énekelek.
Ne hagyj el soha, éltetőm!
És már fáj, hogy ragaszkodom
Ő a zavart, hamvas arcú tévedő
Gyakran megy s néha jő elő.
Ám akkor tombol, süvít –
S én mint fa vihar után –
Tépetten állok a hegytetőn.