Vihar előtt

Hallgat az este,
néma a táj,
csendje úgy dermed,
szinte már fáj.
Zörren a bokor
roppan az ág,
mozdul az avar,
valami rág.
Gyűlnek a felhők,
borul az ég,
eső lesz ebből,
s talán még jég!
Dörren az égbolt,
lobban a fény,
reszket a mezőn
sok kicsi lény.
Távol a légben
szél dala kél,
lapul a nyuszi,
ugrani fél.
Feszül a lába,
pattanna már,
alkalmat lesve,
futásra vár.
Varjú az ágról
tekintget szét,
veszélyben van itt
a biztos lét.
“Ha jön a vihar
gallyat cibál,
repülök odébb,
meg nem talál”.
Mire a vad szél
ádázan fújt,
varjú és nyuszi
régen elbújt.