lángok dallama
szívedbe mar
mint csendes estéken
villámot csiholó vihar
a cikázó fény
pillanatra arcodra
fest sárga képeket
idéz estét és
sápadt éjeket
összerezzensz
mikor a felhasadt ég
hangosan felkiált
hallani véled
lelked kétségbe esett
összetört sikolyát
a csend már
ezer apró darabra hullt
összetört a jelen
és lángokban a múlt
ívben feszül a tested
szinte szétszakad
lezárt szemhéjad mögött
őrzöd a lesújtani készülő
pusztító villámokat
lelked vihara
csendben megöli gyengülő
sokat szenvedett testedet
miközben elmormolod
éppen születő
…utolsó versedet
5 hozzászólás
Utolsó előtti versszak állt hozzám legközelebb, azt valahogy annyira átéreztem, annyira közeliek voltak hozzám a szavak…Utolsó sorban elérted a drámai hatást, amit az ember végig várt, amig olvasta…gyönyörű vers ez is!
Szép napokat kívánok!
Szervusz Hayal!
Sokan hordozzuk saját, elrejtett villámainkat és ha legalább néha nem engedjük felvillanni őket, a feszültség bennünk halmozódik, gyűlik… és…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Utolsó előtti versszek első sora (Ívben feszül a tested) alapján, nelem egy kicsit más ugrott be mint egy vihar, bár, azt is lehet ehez hasonlíani:):):):):):):):)
Szép napokat kívánok!
Szervusz Ficobacci!
Bizony lehet hasonlatos, de azért itt más a kiváltó ok, egy belső vihar, ami kicsit sötét, kétségbeesett, dühös… ezért hasonlít sokban a szeretkezéshez… de arról azért néhány másik versemben talán jobbat olvashatsz (pl: mert így akarom…)
Köszönöm!
Szeretettel: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Jó vers. A cím nagyon passzol. Az utolsó versszak miatt is tartom jónak. A gondalatisága közel áll hozzám.
Ági