Keskeny sziklán helyben menetelés
Áttetsző vagyok, elrejt az önzés
Nyüzsgő, illatos, távoli szigetek
Ti is vakok vagytok, emberek
Árva szikla melyen állok
Isten tudja mire várok
A halál folyama újra árad
Testem csak szolga, egyre fárad
„Én vagyok”, mondja a szolga száj
S elnémul, ha bezárja a halál
Mondja a száj, s ki mondatja?
S mi az erő, mely mozgatja?
Ki vagyok a mélyben, miféle villanás
Idéz az anyagra érzést és tudást?
Lappangva bizalom és nyugalom mögött
Kacagva és sírva, ha egy szellő is gúzsba köt
Nem érzem a határomat
Csak gyűjtöm a talányokat
S mire véget ér a történetem
A csokrot vázába rendezem
Pedig mivégre gyűjtögetünk,
A tárgyak elporladnak velünk
S az agy, a test, és repedt fejünk
Csak dohos odva a valódi fénynek
Melytől a földi retinák kiégnek
1 hozzászólás
Hello Abigail. Meg mindig nagyon melyrol szallitod a kepeidet. Ami nem baj mert bizonyosan kozvetlen kapcsolatod van ened melyebb tartomanyaival. Egyesek szamara mindezek (marmint az onkep) olyan dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Elvont a lany (vagy srac), hagyd ra. Szerintem ero kell hozza hogy valaki szembeforduljon az ijeszto dolgokkal es megnevezze oket. Nem kell `mindig` szep gondolatokat, idilleket kozvetiteni farol razott rimekkel.
No nem csavarom a szot,: annyit szeretnek mondani, hogy abba ne hagyd. Irj minel tobbet.
Baratsaggal, Abel