1./
Mikor kicsi voltam
izgatottan vártam
mivel köszöntöm majd
az édesanyámat.
hiába tanultam
a legszebb köszöntőt
mondani nem tudtam…
csak egy sort, vagy kettőt.
Könnyes lett a szeme
hamar jóanyámnak
nekem meg valami bezárta
a számat.
Nyakába borultam
szorítottam,egyre szorítottam
kis csokromat aztán
elé hullajtottam.
2./Egy szál virágot szeretnék ma adni
minden anyának.
Azoknak is kik nem tudják
megfogni e szálat.
Szeretnék köszönetet mondani
minden anyának
kinek nincs gyermeke
ki elébe állhat.
Sorsát elfogadta csendben
de a szíve most kicsit
halkabban ver.
Ráhangolódik a Földön túli
csendre,mit gyermeke
magával vitt a végtelenbe.
Szeretném köszönteni
a nagymamákat,
kik világra hozták az
édesanyákat.
Gyönyörű körforgás
sose legyen vége,
legyen minden leány
az anyaság zászlóvivője,
vigye szívéven a létezés
a szeretet zálogát.
Mondjunk el ma együtt
minden anyáért
egy szívből jövő imát.
10 hozzászólás
Szia!
Eszembe jut a kicsi lányom, amikor ovis volt, reggel korán odaosont asz ágyamhoz, megkopogtatta a vállamat.Kifelé fordultam, és elmondta a versikéjét . keze hátul volt, mert szorongatta a virágot, és a rajzát.Én pedig sírtam a mghatottságtól.
ez jutott eszembe a versedről.
Szeretettel:Marietta
Kedves Hova!
A verseid mindig olyan, alap igazságokat fogalmaznak meg. Röviden, de aminek benne kell lenni minden benne van. Külömben is egy anyárol, majdnem lehetettlen egy rövid verset irni. De, hogy a híremhez hű legyek, (rollam sokan azt mondják, többször nem az jön, mint amit várnak) Most is jön egy idézet, egy egéssze rövid, de egy olyan, ami minden több, és sokkal hosszabb idézettöl, többet mond:
"Az Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az anyát."
üdv Toni
Kedves Marietta!
Ma mi is a lányoméknál ünnepeltünk a párommal.Névnap,anyáknapja együtt.De nagyon megható volt.Aztán mikor hazajöttünk még a hangulatban megszületett ez a csokor.Örülök,hogy szép emlékeket ébresztett benned.Köszönöm,hogy olvastad.
Szeretettel.Valéria
Kedves Toni!
Köszönöm elismerő szavaidat.Az idézet mélységesen meghatott,nagyon szép elismerés minden anyának,kit Isten azért teremtett mert nem lehet ott mindenhol.Persze ez csak féligazság,mert tudod Ö a "Mindenben minden".Köszönöm a soraidat.
Szeretettel:Valéria
Kedves Hova!
Versed első feléről Petőfi Sándor jutott eszembe. ,,Egész úton hazafelé…" Ő ugyanúgy viselkedett felnőttként, mint te gyerekkorodban. Az ember gyereknek születik és mindig gyerek is marad legbelül, csak próbálja leplezni. Persze az édesanyja előtt úgy sem tudja… 🙂
Gratulálok versedhez!
Üdv.: Alberth
Kedves Alberth!
Most,hogy írod én is elolvastam azt a kis visszaemlékező versemet,igazad van ugyanaz a ritmusa a versnek "mint",ki .sem merem mondani .Azért köszönöm.Nem vagyok már gyerek de igyekszem a gyermeki lelkületet magamban megtartani.Tudod így minden könnyebb és szebb.Jobban érzem magam "játszóruhában" mint uniformisban.
küszönöm,hogy olvastál.
Szeretettel:hova
Szia!
Méltó virágcsokor helyett e vers. Tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Valika!
Gyönyörű gondolatok, amit leítál anyák napjára. Megható, hogy gondoltál az anyák anyjára is, és köszöntötted őket talán azok helyett is, akik talán elfelejtik.
Ha tudod javítani, a végéről visszafelé számított 5. sorban egy betű-elütés van.
Szeretettel: Kata
Kedves hova! Többet ér e vers a virágoknál, sok-sok szeretet van a sorok közé rejtve, aminél értékesebb nincs is talán. Nagyon szép . Szerettel olvastam:sazuy
Kedves Sazuy!
Köszönöm elismerő szavaidat mivel versemet illetted.Ez egy nagyon régi vers.
Szeretettel üdv:hova