Hol volt, hol nem volt, szép élet
Volt, de elmúlt, elégett
Lassan a papírral, a képekkel,
Az égboltról csorgó bársonyos kékekkel.
Meggyújtottam, mert látni akartam a lángot,
Látni akartam a perzselődő, égő világot.
Melegít a láng, édes tábortűz körül kering
A lélek, a zene szól, érzem, testem himbálózva ring.
Múlt, múlt, múlt, minden vörös lánggal ég,
Múlj, múlj, múlj, ezt várom rég, olyan rég.
Most, most, most, új élet, új vár épül,
Nézd, nézd, nézd, ahogy mindenem szépül.
Sötét van, kicsit hideg is az éj,
De ég minden, pont, hogy tovább élj!
Halott élet, béke poraidra. Mondok még egy imát
Aztán az égő sírba löklek, s búcsút intek: viszlát!
3 hozzászólás
Nekem nagyon tetszik ez a versed!! Talán azért, mert én is így vagyok most, én is ezt szeretném legszívesebben. Gratulálok, szép lett!! (Bár pozitívum, hogy ott lebeg benne azért a remény is!) :-))
Szép búcsúzás! Az első három versszak olyan dallamos, hogy meg is lehetne zenésíteni…
Köszönöm, a verset nem tegnap írtam, csak tegnap találtam meg újra 🙂