Vízió

Ott volt a vágott nyelvű éj-jel…
S én fájdalmaim teregettem széjjel,
mint agyonmosott lepleket.
(De a nyű:
a sosem könnyű
kétség, bent rekedt…)

Halk moraj,
nyüzsgő raj,
rút furcsa neszek:
zörgő rekeszek,
szakadó vásznak,
lelkemig másztak…
S egy árny felnyögött
a hátam mögött…

Örvénylő, mozgó torz alak,
kép rengeteg, salak…
Nem vetették le a fátylat.
S én feszültem, mint egy veszett állat…

/Lehunyt szemeim héján,
jövőm folyt tükörré tán…/