Jajjal jött a hajnal.
Fájtam anyámnak,
szenvedett szegény.
Már ott benn is
az ördög bújt belém:
– Maradok -mondtam magamnak.
Kinn kaján népek laknak,
itt benn e jó puhaság
egészen enyém.
De kínnal, vérrel és öklendezéssel
mégis csak kiszakíttattam,
– a természet törvénye erős -,
s egy jókora darabot anyámból
magammal hoztam magamnak.
Majd adtam volna magamat
egészen cserébe.
Kezemet kezébe téve
mentem volna az árnyas fák alatt
a Nagytemplomtól a Csapó utcán végig.
De ő akkor már másfele haladt,
magasra, az égig.
S én félkész emberként
csupaszon itt maradt szívemmel
azóta is keresem gyerekasszony anyám…
A halál, akár az élet, talány.
Nyitja nincs, csak zárja,
amit a halandó meg nem talál.
8 hozzászólás
Szívhez szóló.
Muszáj (volt) megírni.
(grat. Á.E.)
Ezt muszáj volt.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Gyönyörűségesen fájdalmas, és fájdalmasan gyönyörűséges ez a versed.
Nagy bölcsességre utalnak a záró sorok: "A halál, akár az élet, talány.
Nyitja nincs, csak zárja,
amit a halandó meg nem talál."
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Az anya hiánya örök kétségek között tartja az embert, még ha ez nem is tudatosul mindig.
Köszönöm a hozzászólásodat.
Szeretettel: Kati
Kedves szilkati!
Fájdalmasan gyönyörű!
Kedves Fél-X!
Köszönöm, hogy elolvastad.
Kati
Katikám, én nagyon sajnálom, fájdalmasan szomorú lehet egy kicsi gyermek
sorsa, ha nem élvezheti drága édesanyját, aki gyermekét szeretettel nevelhette
volna, simogatva szeretgetve… További gyermeksorsod nem ismerem,
magamban szeretném, remélni, lehet, hogy rendeződött további sorsod.
De életed végéig eszedbe jut elvesztett Édesanyád!
Versed fájdalmas, mégis szeretve szépséges.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy elolvastad. Nem volt könnyű, de felnőttem. Az árvaság azért alapvetően más szemléletmódot alakít ki az emberben, mint ha valakit az édes szülei nevelnek. Még most, öreg koromban is küszködöm vele.
Szeretettel: Kati