Volt egyszer, vagy
nem is volt,
csak álmomban
nőtt a Hold
akkorára, mint a Nap.
Hideg, szúrós
sugarak
úgy szóródtak
szerteszét,
szilánkokra
tört az ég.
Ezüstbe vont
élőket
és holtakat,
föld fölött
és föld alatt.
És amikor
reggel lett,
az arany Nap
fölneszelt.
Körbefolyt az
ablakon,
megpihent az
arcomon.
2 hozzászólás
Szia!
Gyönyörű versedet
elismeréssel olvastam.
Gratulálok!
Szép napokat, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa
“És amikor
reggel lett,
az arany Nap
fölneszelt.
Körbefolyt az
ablakon,
megpihent az
arcomon.”
Nagyszerű, szép soraid örömmel olvastam.
Szeretettel: Rita 🙂