szomorú sarokban
gyomrom liftje
félhomályban fel-le jár
elmémben zakatol
későre jár jön-e már
kocsmák zárnak
sötétben botorkál
dülöngél ki merre lát
ágyában két
gyermek alszik
sírás kiabálás
nem töri át álmuk
törékeny falát
részeg matat
nehezen talál
kulcslukat
szája nyílik
szitokra mocsokra
karja lendül
mindegy hova csap
minél nagyobbat….
öröme annál szilajabb
minél nagyobb
fájdalmat ad
nem sírok nem
testem fáj
lelkemben szerelem
rég halott
mikor szabadulhatok
hullámzanak folyton
kínzó gondolatok
ma már emlék csupán
fájdalma messze jár
5 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Nehéz átélések!
´nem töri át álmuk
törékeny falát´…
rengetegen átmehettél!
Gratulálok:sailor
Köszönöm kedves sailor !
Jól sejted, talán többön is, mint gondolnád. 🙂
Örülök, hogy érzed-érted és tetszett a versem. 🙂
ildi
Nagyon,nagyon is éreztem!
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Köszönöm sailor, ez a rémálom elmúlt már
szerencsére, de az emléke még él. 🙂
Nagyon tetszett a versed, vegig leköti az ember figyelmet, a kepek amiket festesz filmszerüek.
A 3. versszak vegen a "nagyobbat-nagyobb" szo ismetlödese engem kicsit megzavart, az elsö esetleg lehetne "mindegy hova csap minel bantobban"- igy persze valtozik az ertelem is valamelyest.
Megnyugtato volt a vers veget olvasni, hogy mar vege van….sokan küzdenek hasonlokkal, emiatt is nagyon aktualis az irasod, gratulalok hozza!
H.