Semmitmondó álmok, megálmodott vágyak,
sírhantot borító vörös rózsaszálak,
ti tudjátok lelkem igaz bánatát,
mennyi kínt hordoztam egy életen át.
Mint sötét félhomályból egy égi csoda,
úgy bukkantál elő és vittél el oda,
hol léptünk nyomán virágtenger nyilott,
s ámor pajkos szemmel reánk kacsintott.
Ősz volt, gyönyörű ősz, még susogtak a fák,
tengernyi falevél szivárvány táncot járt,
forrón átöleltél, lüktetett a vágy,
napsugár szórta ránk bársonymosolyát.
Repültek az évek, télre jött a tavasz,
majd tavaszra nyár, s az ősz már nem ugyanaz,
elmúltak az álmok, belepte a dér,
a szerelmet lassan elfújta a szél.
Ha majd egyszer újra rügyet bont a szív,
zord hideg tél után vörös rózsa virít,
arany lesz a pázsit, arany a határ,
két szerelmes szív ott egymásra talál.
9 hozzászólás
Nagyon,nagyon tetszett!
Érzésvilágod ´bársonymosolyát´nagyon szépen kifejezted!
…csodaszép különösen a befejezés…a négy utolsó sor!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves sailor nagyon köszönöm megtisztelő figyelmedet.
Szép a versed címe, tartalmas kidolgozott vers.
Szeretettel: Ágnes
Kedves Ágnes nagyon örülök véleményednek. Köszönettel: Györgyi
Csodaszép a versed mély gondolatokkal, remek tartalommal, megfontolt alkotás!
Öröm ilyen verset olvasni.
Szeretettel gratulálok: Kata
Kedves Kata köszönöm, hogy itt jártál. Külön köszönöm megtisztelő véleményedet.
Szeretettel: Györgyi
Kedves Györgyi!
Úgy legyen!
Ha már a gondolat foglalkoztatja az embert, akkor biztosan bekövetkezik az óhajtott állapot… Pláne, ha ilyen szépen megfogalmaztad!
Grat. Gyömbér
Nagyon szép vers, kedves Györgyi!
Azok a vörös rózsaszálak tudnak valamit…
Szeretettel
Ida
Csodaszép az utolsó négy sor
nem csak az
de benne minden!
SZEREWTETTELsailor