Zorduló idő

Kemény fagytakarót húz magára a föld,
Dér ezüstje csillog reggel a fűszálon,
Meredten tartja sok kopasz ágát a tölgy,
S ráborul lassan a zord, és fagyos álom.

Barnult, zörgő avar pihen a fák alatt,
Haldokolnak egyre a nyíló virágok,
Megmeredt testükkel a dongó légyhadak
Elhagyják szép csendben a kínzó világot.

Még mélyebbre ássa le magát a vakond,
Hogy még puha földben vezethessen útja,
Szaporodik egyre számára is a gond
Apadóban van már az eledel kútja!

Aranyesőlevél, bordó árnyalattal:
Füröszti a bágyadt, mézszínű napsugár,
Ám a levél alján, csakúgy, mint tavasszal,
Sárga virágfürtök alkotnak vajruhát!

Lesz egy újabb tavasz? Vagy tréfa az egész?
Nem is igaz talán, amit lát a szemem?
Kikeletidéző lett a bordó levél?
Vagy végleg elhagyott már a józan eszem?

Aztán csak rájövök, nincsen hiba semmi,
Értem a színeket: sárgát, bordót, barnát,
Egy szerény kis bokor mer itt bátor lenni:
Tetszhalállal vívja életőrző harcát.

Ámde a természet nem adhat kegyelmet,
Pár nap múlva büntet kemény, jeges faggyal!
Kóró az ág: ledob virágot, levelet………
De gazdagabb lettem egy új varázslattal.