Fjodor Tyutcsev: Te szűz, egy költőnek ne higgyél…

НЕ ВЕРЬ, НЕ ВЕРЬ ПОЭТУ, ДЕВА…

Не верь, не верь поэту, дева,
Его своим ты не зови-
И пуще пламенного гнева
Страшись поэтовой любви!

Его ты сердца не усвоишь
Своей младенческой душой;
Огня палящего не скроешь
Под легкой девственной фатой.

Поэт всесилен, как стихия,
Не властен лишь в себе самом;
Невольно кудри молодые
Он обожжет своим венцом.

Вотще поносит или хвалит
Его бессмысленный народ…
Он не змиею сердце жалит,
Но как пчела его сосет.

Твоей святыни не нарушит
Поэта чистая рука,
Но ненароком жизнь задушит
Иль унесет за облака.

1839

____________________________

Fjodor Tyutcsev:
TE SZŰZ, EGY KÖLTŐNEK
NE HIGGYÉL…

Te szűz, egy költőnek ne higgyél,
Nevezned is kár, hogy tiéd –
És többet árt a gyűlöletnél,
Ha szerelmét nem rettegéd!

A szívét nem lehet megnyerned,
Hozzá a lelked gyermeki;
S előle lángodat sem rejted,
Mert könnyű fátylad nem fedi.

A költő – nagyság, mégse tudja,
Mint győzzön önmagán belül,
S megégetné a koszorúja
A fürtjeid véletlenül.

Hiába szidja vagy dicséri
A nép, az értetlenkedő,
Szívét nem fullánkjával éri,
De mint a méh, úgy szívja ő.

Egy költő nem bántja szentélyed,
Mert tiszta kéznek lenni kell,
De véletlen kioltja élted,
Vagy felhőn túl repíti el.

1839

________________________