Csak várom, hogy írj, küldj egy jelet,
Minden mozzanat kis boldogság, ha az a tied.
Már a raboddá váltam, pedig sose kérted,
Szívem béklyóba énmagam kötöttem.
Bolondoddá váltam, de beismerni félek,
Hogy ily gyorsan megszerettelek téged.
Múlhatatlan jókedved csodálattal nézem,
Humoroddal sokszor az őrületbe kergetsz.
Önbizalmad töretlen, erős páncél,
Mely mögött még én is bátorsággal állnék.
Mézédes szavaiddal, cirógatod lelkem,
Ettől vonzóbbá válni már-már lehetetlen.
De számodra semmi sem lehet az,
S felülmúlod nap, mint nap Önmagad.
Kacér mosolyoddal elvarázsolsz engem,
S döntesz őrületbe minden egyes percben.
2 hozzászólás
Ez a lángoló szerelem akkor csodás, ha kölcsönös. Ha nem, akkor nem szabad kimutatni, hogy ennyire nélkülözhetetlen számunkra a nagy Ő.
Szeretettel és tetszéssel olvastam őszinte, szép soraid.
Rita 🙂
Kedves Rita!
Szerencsére ez egy kölcsönös epekedés, viszont az én szemszögemből van megírva.
De egyetértek, ha nem kölcsönös, akkor bizony nem szabad a fiú tudtára adni a rajongást.
Üdvözlettel: Anita