Hannah Flagg Gould: Egy név a fövenyen

A part magányos fövenyén
Kagylóra leltem, s véle én
Reá karcoltam nagy büszkén
A napot, s nevemet.
Majd onnan sétáltam tovább,
Kíváncsin nézve hátra, hát
Egy hullám gördült rajta át,
S az írás – elveszett…

Nos, vélem, el majd így veszen
A földön minden más jelem,
Mit rút felejtés-tengeren
A hullám sodor el:
Hol jártam idő fövenyén,
Hol voltam egyszer, vagy nem én,
S a dátum, név, mit viselém,
Elvész, se nyom, se jel.

De Ő, kié e part, föveny,
És minden tenger öble lenn,
Ő tudja – én is – hogy jelem
Mellé mit ír az Ég:
„Habár halandó földlakó,
De lelke van, gondolkodó,
Ki percet múlni nem hagyó,
S hol gyarló, hol derék.”

Fordította: Szöllősi Dávid

_________________________

A NAME IN THE SAND

Alone I walked the ocean strand;
A pearly shell was in my hand:
I stooped and wrote upon the sand
My name–the year–the day.
As onward from the spot I passed,
One lingering look behind I cast;
A wave came rolling high and fast,
And washed my lines away.

And so, methought, ’twill shortly be
With every mark on earth from me:
A wave of dark oblivion’s sea
Will sweep across the place
Where I have trod the sandy shore
Of time, and been, to be no more,
Of me–my day–the name I bore,
To leave nor track nor trace.

And yet, with Him who counts the sands
And holds the waters in His hands,
I know a lasting record stands
Inscribed against my name,
Of all this mortal part has wrought,
Of all this thinking soul has thought,
And from these fleeting moments caught
For glory or for shame.