Áruld el nékem

Ó lélek mondd meddig bírod még,
az érzések nyomasztó erejét?
Tudni fogod majd, hol a megállj –
azt, hogy nincsen sehol határ?

Mennyi hibát kell elkövetni,
hogy tudj helyesen cselekedni?
Vajon lesz fény a túloldalon,
látszik a további útvonalon?

Ha halk a zene rozsdás húrokon,
szertefoszlik a fény álmainkon?
Eltűnik kifosztott vágyainkon,
fáradtan törik meg a hullámokon?

Ha majd erősen szorít az élet,
lesz, hogy másképp láss mindent?
Vajon az időd, nem fog elfogyni,
hogy másokat is meg tudj győzni?

Lesz erőd ha úgy érzed feladod,
amikor úgy gondolod nem bírod?
Vajon mitől lesz erős a lelked,
mitől lüktet szívedben a véred?

Mert legbelül pislákol a mécses,
álmaid, vágyaid az egekig érnek?
Mert ember maradtál nehézségben,
kit tenyerén hordoz a jó Isten!