Tyr a múlt harcosa 2

2. fejezet
Új világ.
Tyr egy hűvös, nyirkos helyen tért magához. Hason feküdt egy kemény, szürke valamin, aminek furcsa szaga volt. Körülnézett. Egy
szűk sikátorban volt, mely teljesen kihalt volt. Felállt, és felnézett. Égig érő betonházakat látott. Zaj ütötte meg a fülét mely a mellette lévő forgalmas utcáról hangzott, így ő maga is arra nézett. Gyanakodva hallgatta a lármát, és nézte az előtte elhaladó embereket. Lassan megnyugodott, mivel látta, hogy az emberek sietve, rá sem nézve mennek el mellette. Furcsa „köpenyekbe” burkolóztak, mivel nagyon hideg volt. Egy ember egy hatalmas vörös-fehér színű kutyát sétáltatott el előtte. Ő is furcsa ruhákat hordott. Tyr a kutyát figyelte, és egy perc alatt döntött. Mikor nem látta senki, felvette a kutya alakját. Így legalább nyugodtan mászkálhatott. Élvezte. A sikátorból kilépve gyönyörű, tiszta naplementét láthatott, és már megjelentek az első csillagok, ám ő nem sokat törődött a naplementével. Mielőbb biztos éjszakai búvóhelyet kellett találnia, ahol átvészelheti ennek az ismeretlen világnak a veszélyeit. Látta a fáradt embereket, akik siettek hazafelé. Nézte a csinos nőket, és az elegáns urakat, akik táskáikat szorongatva mentek.
„Mindegyiket várja valaki haza.” gondolta a kutya. Egy táska majdnem fejbe vágta, félre ugrott, s ez vetett véget a szomorú gondolatainak. Dühösen morgott a táska és tulajdonosa után, de tovább indult. Hamarosan rátalált az ideális búvóhelyre. Egy pince volt, ahol kellemes, száraz helyre lelt. Korgott a gyomra, de úgy döntött nem kezd neki ételt kunyerálni.
„Mi vagyok én? Kóbor kutya?”
Hát igen, a büszkeség túl nagy úr ahhoz, hogy az ember megalázkodjon. És Tyr elég büszke volt.
Reggel korán kelt, és rádöbbent, túl éhes ahhoz, hogy a mai napot kibírja evés nélkül. Kénytelen lesz feladni a büszkeségét, és játszani az éhes, szánalmas kóbor kutyát. Ott hagyta a búvóhelyét, és visszatért a tegnapi helyszínre. Kevés embert látott, de legalább megpróbál ételt kuncsorogni. Egy nő állt egy tőle nem messze lévő üzlet kirakatánál. Kezében aktatáska, amiből ínycsiklandozó illat csapta meg a kutya orrát. Óvatosan odament a nőhöz, és kedvesen, lapulva csóválni kezdte a farkát. Látta magát, és a nőt a kirakat üvegében. A nő is észrevette, mert lehajolt, és megvakargatta Tyr fülét.
– Éhes vagy, kutyuska?- kérdezte. Tyr vakkantott. Az asszony erre kinyitotta a táskáját, és egy szendvicset húzott ki belőle. Levette a
csomagolást, és letette Tyr elé.
– Nesze! A tiéd, vedd el!
Tyr felvette, hálásan megcsóválta a farkát, és eliramodott. Biztos helyen akarta elfogyasztani a szendvicset, ezért visszatért a pincébe. Visszaváltozott, letelepedett, majd enni kezdett. A szendvics hamar elfoglalta helyét a férfi gyomrában, de érezte, hogy ez kevés. Meg kell próbálnia még egyszer, hátha valaki ismét megszánja, így újra nekivágott az utcának. Kellemes nap volt, ideális az ételkunyerálásra. Néhány ember alaposan megnézte a kutyát, ahogy lógó nyelvvel baktatott. Néha a férfi beleszimatolt a szélbe, de ételnek semmi nyoma. Három órát töltött így, hiába. Az a néhány ember, aki kevésbé forgalmas szakaszon állt, és akiktől ételt próbált kunyerálni, elzavarta. Dühösen morgott, de folytatta hiába valónak tűnő” vadászatát”. Úgy látszik ma nem fog enni, és kénytelen lesz egyetlen szendviccsel beérni. Ebbe nehezen törődött bele, de nyugatnak fordult, és ott hagyta a forgalmas utcákat és az emberáradatot.
Épp egy parkon vágott át, mikor egy hang a nevén szólította.
-Tyr?- hallotta a háta mögül a bizonytalan kérdést.
A hang ugyan bizonytalan volt, de elég ahhoz, hogy egy ijedt-döbbent megrázkódást váltson ki. Haragosan vicsorogva fordult a hang irányába, de aztán megdöbbent. Egy lány állt a háta mögött, és ő volt, aki szólította.
„Vajon honnan tudja, hogy ki vagyok?”- kérdezte saját magától Tyr, ám aztán megrázta a fejét, és ezt gondolta:
„Dehogy tudja! Nyilván úgy nézek ki, mint a kutyája, akit szintén Tyr-nek hívnak, és elkóborolt!”
A lány lehajolt, és így szólt:
– Tyr, hát te vagy? Tudod mennyire aggódtam?
Az isten belenézett a lány szemébe, és úgy döntött, hogy kihasználja a félreértést. Csóválni kezdte a farkát, és megnyalta a lány arcát, majd a nyakához dugta az orrát, miközben halkan nyüszített. Azonnal megérezte a lány parfümének kellemes illatát. A lány a nyakát és a fülét vakargatta, ami ellen Tyr-nek semmi kifogása nem volt.
– Jól van, én is örülök neked! Gyere!
A kutya követte a lányt, aki 100 méterre két lány társaságában telepedett le. Az egyik szőke volt, és kék szemű, míg a másik barna hajú és zöld szemű.
– Ugye megmondtam, hogy Tyr az?- nézett a szőke lány Tyr „gazdájára”.
– Igen, megmondtad.
A kutya engedte, hogy megsimogassák, majd letelepedett a lány mellé és lehajtotta a fejét. Melege volt, ezért lihegett, és néha megnyalta a száját. Mit nem adott volna pár korty hűvös vízért?
– Nem szomjas a kutyád, Toni?- kérdezte a másik lány. Toni ránézett a kutyára.
– Igazad lehet.- mondta, majd egy üveg vizet húzott elő a táskájából.
– Szomjas vagy, Tyr? Gyere, igyál!- megdöntötte az üveget, s a kutya lefetyelni kezdte a hűvös vizet. Majdnem kiitta az egészet.
– Hé! Hagyjál nekem is!- nevetett fel a lány.
A bőséges víz kényelmesen elhelyezkedett az isten gyomrában, s ettől ellustult, majd álmosan nézett a világba. Délután hazaindultak. Néha megálltak, mikor egyik oldalról a másikra keltek át, s Tyr ámélkodva nézte az előtte elhaladó kocsikat, és a forgalom nagyságát, miközben türelmesen várakozott a lány oldalán. Fél óra múlva otthon voltak. A kellemes külvárosi kertes házak cseppet sem hasonlítottak azokra a házakra, melyeket Tyr megszokott. Ezek” hosszú házak” voltak, méreteik alapján a mai istállókhoz hasonlítottak. A kapuban egy nőstény kutya állt, ugyanabból a fajtából való, mint az a kutya, aminek Tyr felvette az alakját. Boldogan csóválta a farkát, és ugrált a lányra, de a másik kutyát gyanakodva fogadta. Tyr rövidesen megbarátkozott a nőstény kutyával, s ahogy később hallotta, Freyjának hívták. Este elmentek sétálni, majd a férfi ismét feladva a büszkeségét, egy ólban töltötte az éjszakát. Nem volt túl boldog a ténytől, de legalább nem érezte olyan elveszettnek magát.
„Tehát ismét felépült a világ, és újra vannak emberek”- gondolta. Tegnap nem sokat törődött a dologgal, hisz az ismeretlen világban a túlélésért harcolt, és ismerkedett vele. Bár emlékezett a bölcs jövendőmondó, Völva jóslatára, mi szerint ismét felépül a világ, de róla, mint lehetséges túlélőről egy szót sem ejtettek. A jóslat azt mondja, hogy miután véget ér a Ragnarök, Thór fiai és még néhány Áz lesz a túlélők között. Tyr viszont tisztában volt a ténnyel, hogy neki az alvilágban kéne lennie, és nem egy ház udvarán egy ólban. De hát az öreg Völva nem csalhatatlan. Fáradt volt, így véget vetett a gondolatainak, és elaludt, ám éjszakája szakadozott, álmai, pedig ijesztőek és zavarosak voltak. Gyakran a saját nyüszítésére ijedt fel. Reggel elhatározta, eleget időzött kutyaként, ideje visszaváltoznia emberré, és ismét az lenni, aki volt.