Féltékeny a volt szerető
Ugye milyen jó nekem?
Tudta ő, hogy nem lesz
Bölcs dolog e szerelem!
Hiába szól a medálhoz,
Hideg az és könyörtelen!
Mivel, fémből van
Emlék és jelkép csak!
A való ember, engem ölel,
Hozzám bújik, mindennap!
Ölelését, csókját velem
Osztja este, reggel!
Nem kell, hogy ígérjen
Mindenfélét én nekem!
Tudom, érzem, rajtam kívül,
Nem kell neki, senki sem!
Nem bölcs dolog más férjébe,
Szeretni bele „kedvesem”!
Hisz tudhatod az ilyen,
Nem tart sokáig „édesem”!
A férj otthon azt se tudja,
Hibáját, hogy javítsa!
Szerelmét, hogy bizonyítsa,
A fájdalmat ne fokozza!
A mártírt viszont még sokáig
Akarod játszani? Szereted, ha
Mások szánnak és sajnálnak?
Hisz tudod, már vesztettél!
4 hozzászólás
Hmm, érdekes vers…, kicsit fölényes, ahogy megszólítod a “szeretőt”, de azért érezni benne a sértettséget. Ha visszatalált hozzád… az jó, de az ember nehezen felejt és, fájó érzés tudni, hogy megtette. Hosszú idő talán segít, jelenléte biztos enyhít. Bízz benne, és minden rendben, s a kétely eltűnik majd csendben.
Üdv: A.
Én csak egyet nem értek! Miért “Vörös Démon” a feleség neve? Hogy is van ez?
Angelface Egyre jobban bízom a férjemben és kevésbé zavar a volt “szerető” örökös piszkálása.
Üdv: Gabi
Dóra! A név az kettőnkre tartozik!
Üdv: