Volt reményeim

Feléd szitál a sóhajom ma éjjel,
a csillagok között kutathatom
amint repülsz eláradó szeszéllyel,
s marad nekem csupán a bánatom.

Mióta összetört szerelmes álmom,
magam maradtam és közelg az ősz,
alig lebeg levél a parti fákon,
alatta már a dér hidegje győz.

A volt reményeim csorogva múlnak,
üres tekintetem feléd vacog,
a zord idő a szürkeségbe ballag,
ki átkarol, ma már nem én vagyok.

Csupán a sóhajom szitál feléd még,
de már a lelkem oldja bús sötétség.