Beszélgetés a kígyóval

A forró, napfényben fürdő édenkertben hívogatóan ragyogtak a pirosabbnál pirosabb gyümölcsök az almafán. Éva ott állt alatta, vágyakozva tekintett rájuk, szája sarkában egy apró nyálcsöpp folydogált lefelé. Ádám férfias határozottsággal szólt hozzá:
– Tudod, hogy az Úr azt mondta, erről a fáról tilos ennünk. Gyere, nézd meg a szilvát! Milyen gyönyörű.
Éva dacosan a fa alá heveredett. Ha már az almából nem ehet, akkor más sem kell neki. A legeslegkívánatosabb az alma, miért rontaná az emésztését valami íztelen vacakkal. Különben is, nem úgy tartja a mondás: Minden nap egy alma, az orvost távol tartja? Miért engedte meg Isten ezt a közmondást, ha a gyakorlatban nem érvényesítheti?
Ádám boldog nyammogással majszolta a szilvát.
– Egyél te is!- hívta oldalbordáját.
A borda azonban még mindig duzzogott. Odaballagott hozzájuk egy tigris, dorombolva Éva öléhez bújt. Szeretett volna belefeküdni, hatalmas termete azonban ezt nem engedte. Éva mosolyogva cirógatta selymes bundáját. Ádám magasba dobott egy kókuszdiót, és játszani hívta a nagymacskát. A tigris pajkosan ugrándozva vetette magát a kókusz után. Egy őz meglátta játszadozásukat, óriási szökkenéssel csatlakozott hozzájuk. Labdájuk egyre távolabb gurult, örömteli kacajuk elhalkult. Éva a tóhoz ballagott, ahol vízilovak és krokodilok pancsoltak, körülöttük gázlómadarak és békák szunyókáltak egy fügefa árnyékában. Éva beleereszkedett a hűs habokba. Az egyik krokodil odament hozzá, és barátságosan megnyalogatta, amit Éva hasonló gesztussal viszonzott. Miután belefáradt a fürdésbe, leheveredett egy békésen horkoló oroszlán mellé. Az oroszlán félig kinyitotta a szemét, megcsóválta a farkát, majd aludt tovább. Oldalborda is hamarosan elbódult, félálomban édes almát ropogtatott. Sziszegésre riadt fel. Egy kígyó állt előtte.
– Szzzzzzzzzia, Éva!- köszöntötte.
– Szia, kígyó!- válaszolta az asszony.
– Mit csinálszzzzzz itt?- kérdezte a csúszómászó.
– Csak heverek.
– Látom, mennyire izzadssssssssz. Miért nem essssssszel egy kis almát? Ilyen kánikulában nagyon jót tesz a szervezetnek. Hűsít.
Éva megriadt. A kígyó titkos gondolatát mondta ki, semmi sem esne jobban, mint egy szép, érett alma. Ennek ellenére kívánsága csak vágy maradhat, hiszen az Úr megtiltotta.
– Nem szabad- mondta félénken.- Isten nem engedte meg. Ha eszünk belőle, meghalunk.
A kígyó hangos kacajra fakadt. Csak úgy áradtak belőle a sziszegő hangok.
– Hszza-hszzza-hszza! Meg hogy meghaltok! Ki állít ilyen baromságot?
– Hát az Úr.
A kígyó még erőteljesebben nevetett.
– Ugyan már! Nincs is halál. Legfeljebb álhal. Mikor a teknős halnak álcázza magát.
– Mi az, hogy álcázza?- kérdezte Éva, ugyanis a paradicsom mindenféle fondorlattól mentes volt, hiszen senki sem érezte szükségét. Efféle bölcsességgel csak a kígyó bírt.
– Áh- legyintett a kígyó. – Te ezt nem értheted. De ha esssszel az almából, akkor tudni fogod.
– Nem merek- felelte Éva.
– Ssssszzzzz! Neked fogalmad sincs arról, hogy mi a jó. Isten csak a hatalmát félti tőletek, mert tudja, ha a tudás fájáról essssztek, olyanok lesssssztek, mint ő.
Az asszony már ott toporgott a fa alatt. Kezét nyújtotta egy különösen mosolygó gyümölcs felé, de az utolsó pillanatban visszarántotta. A kígyó bevetette mindent elsöprő, utolsó érvét:
– És tudod, ez az alma bio. Nem ám permetezett mindenféle idegméreggel.
– Tényleg?
A csúszómászó bizonyításképpen beleharapott egybe, és egy kifejlett, kövér kukac tekintett rá méltatlankodva.
– Látod- kiáltotta diadalmasan. – Agyonvegyszerezett almába nem megy a kukac.
Éva nem hezitált többet. Határozott mozdulatokkal leszakította a már oly régen kiválasztott gyümölcsöt, és hersegve enni kezdte. Az édes íz mennyei mannaként haladt végig testében.
– Ádám- szólította élete párját.- Gyere almát enni!