Bár ködöt harapok reggelente, édes
mézet csöpög az enyészet hava még nekünk.
Az indián nyár után – pulóverbe bújok –
régi sárcipőm visz fel a hegyre,
hol a tőkén maradt szőlőszem
aszú mosolya köszönt.
Jáspis és opál életünk még színes,
de nyírkossá váló, földízű szívsebünk
fölé avart tapaszt a november.
Tanösvényen indulunk, didereg bennem a nap.
Hová lett a birs illatú, édes szerelem?
Dércsípte almák kapaszkodnak az ágba,
mint én beléd, ahogy kaptatunk.
A kökény fanyar ízét ekkora már ellopja a fagy.
Kendőbe szedek – csak egy marék teának valót –
Odébb a galagonyabokor tekint rám álmosan,
– tavasszal virágos ágvégét szedtem –
bogyója már nem izzik, enyészet hava falta fel.
A csipke ül még az ághegyen, elérte a dér,
a szúrós bokor kincsét rabolva;
már érzem a hecsedli ízét a nyelvemen.
Holmi bogármenedékre lelek, kíváncsivá tesz,
figyelek. Békességet perceg a fa.
Psssz – intelek csendre –
– Egy havasi cincér alszik a fa kérge alatt – súgom
Nem érted, sose értetted a költészetet.
Közben a tanösvény elfogyott a lábunk alatt.
Felettünk vadludak repülnek.
Nem ismered fel Nils Horrgelsont, a ludakról
a novemberi Márton napi libatorra asszociálsz.
Nem érdekelnek a manók, nem csodálkozom ezen,
hisz harminc éve sem láttad a zempléni manót a magaslesen.
Azt sem vetted tudomásul, mikor a Börzsönyből
fenyőtobozzal zsebre tett manó, egész télen át nálunk lakott.
Édes tökfejek ködbe burkolt vigyorától is szorongsz,
csak én vagyok neked a mesélő képzelet…
s egyre kevésbé szereted a lángot mi körbevesz.
Talán túl izzó, hozzád túl meleg.
Amit látsz: keserű a szőlő és a diót fúrólégy támadta meg.
Bár az őszutó édes ízeit tányérodra varázsolom,
az enyészet elvisz majd minket is
– engem egy édes, téged egy keserű napon –
Anziksz marad vajon?
mézet csöpög az enyészet hava még nekünk.
Az indián nyár után – pulóverbe bújok –
régi sárcipőm visz fel a hegyre,
hol a tőkén maradt szőlőszem
aszú mosolya köszönt.
Jáspis és opál életünk még színes,
de nyírkossá váló, földízű szívsebünk
fölé avart tapaszt a november.
Tanösvényen indulunk, didereg bennem a nap.
Hová lett a birs illatú, édes szerelem?
Dércsípte almák kapaszkodnak az ágba,
mint én beléd, ahogy kaptatunk.
A kökény fanyar ízét ekkora már ellopja a fagy.
Kendőbe szedek – csak egy marék teának valót –
Odébb a galagonyabokor tekint rám álmosan,
– tavasszal virágos ágvégét szedtem –
bogyója már nem izzik, enyészet hava falta fel.
A csipke ül még az ághegyen, elérte a dér,
a szúrós bokor kincsét rabolva;
már érzem a hecsedli ízét a nyelvemen.
Holmi bogármenedékre lelek, kíváncsivá tesz,
figyelek. Békességet perceg a fa.
Psssz – intelek csendre –
– Egy havasi cincér alszik a fa kérge alatt – súgom
Nem érted, sose értetted a költészetet.
Közben a tanösvény elfogyott a lábunk alatt.
Felettünk vadludak repülnek.
Nem ismered fel Nils Horrgelsont, a ludakról
a novemberi Márton napi libatorra asszociálsz.
Nem érdekelnek a manók, nem csodálkozom ezen,
hisz harminc éve sem láttad a zempléni manót a magaslesen.
Azt sem vetted tudomásul, mikor a Börzsönyből
fenyőtobozzal zsebre tett manó, egész télen át nálunk lakott.
Édes tökfejek ködbe burkolt vigyorától is szorongsz,
csak én vagyok neked a mesélő képzelet…
s egyre kevésbé szereted a lángot mi körbevesz.
Talán túl izzó, hozzád túl meleg.
Amit látsz: keserű a szőlő és a diót fúrólégy támadta meg.
Bár az őszutó édes ízeit tányérodra varázsolom,
az enyészet elvisz majd minket is
– engem egy édes, téged egy keserű napon –
Anziksz marad vajon?
Deák Mária 2023
2 hozzászólás
Kedves Mária!
Köszönet az élményért!
Köszönet,hogy megmutattad:
“hol a tőkén maradt szőlőszem
aszú mosolya köszönt.”
Tetszett nagyon!
Gratulálok:sailor
Szép napot!
“Bár az őszutó édes ízeit tányérodra varázsolom,
az enyészet elvisz majd minket is
? engem egy édes, téged egy keserű napon ?
Anziksz marad vajon?”
Remek gondolataid tetszéssel olvastam. Vannak, akik nem csak néznek, hanem látnak is, ráadásul észreveszik mindenben a szépet, a másik meg csak a hiányát. Nem mindegy miképp éljük az életünk.
Szeretettel: Rita 🙂