Székelyföld!
Hegyes völgyes tájadon,
Milyen régen
Rajta ül a fájdalom.
Hegyeid közt
Megélnek a pásztorok,
Völgyeidben,
Húzódnak a városok.
Zöld erdeid,
És a fénylő kék eged,
Mind hírdetik,
Hogy vakok az emberek.
Nem látják meg,
Milyen szép a természet!
S csak a Béke,
Tehetné még szebbé ezt.
A nyugalmat,
Csöndes erdőd adhatja,
Míg madárdal
Vidám hangja áthatja.
S a magányból
mikor végre elég volt,
Egy kis falu
Bálja lehet új szinfolt!
1993
3 hozzászólás
nagyon szeretheted ezt a helyet……….jól sikerült 🙂
Szép versedet örömmel és szeretettel olvastam. Édes-apukám is székely ember
volt. Nekem az, hogy szép országunkból több országrészt másnak adták.
1940-ben négy évig én Marosvásárhelyen laktam szüleimmel, ott jártam
középiskolába, de sajnos akkor jött a második világháború, és az utolsó
vonattal családunk visszajött korábbi lakhelyünkre, apuka ugyanis nagyon
sok verset írt, s amiatt ott nem maradhattunk volna ott. Életem legszebb
évei voltak, amíg ott éltünk.
Örömmel és szeretettel olvastam szép versedet: Kata
Köszönöm Kata! A párom Nagykárolyba való volt. Szerettem odaát lenni. Nagyon szép.