„Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, búzát,
bort a feledésre!”
Idézet Babits Mihály Húsvét előtt című verséből, melyet 1916. március 26-án szavalt el a Nyugat zeneakadémiai matinéján, az első világháború kellős közepén követelve a békét.
Lám, a történelem megismétli önmagát. Jött a mások világháború és jelenleg a szomszédunkban dúl a harc, melynek kimenetele még ismeretlen, de egyre többen sodródnak bele, veszélyeztetve Európa békéjét.
Tanul az ember? Képes rá? Nem volt elég egy évszázad alatt annyi szenvedés? Megtesznek a vezetők mindent a békéért, vagy önös érdekből áldoznak be milliókat? Nem fogok válaszolni, mindenki maga döntse el, hogy érdemes-e folytatni a harcot. Érdemes-e bosszúból magunkat büntetni? Nem lenne-e célszerűbb – akár kompromisszum árán is – a megbékélésre törekedni? Nem vagyok politikus. Nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem. Nem vagyok orosz párti és nem vagyok ukrán párti, egyes egyedül békepárti vagyok. Hiszem, hogy az orosz kisember is ezt gondolja, ahogy az ukrán kisember is. Van-e olyan anya, aki el akarja veszíteni a férjét, a testvérét, vagy a fiát a háborúban?
Ki akarja a háborút? Kinek az érdeke? Kinek van belőle haszna? Tudjuk, hogy valakik mindig meggazdagodnak a háborúból, viszont azt is, hogy azok nem mi vagyunk. Európa csak vesztes lehet ebben a harcban, bármelyik fél győz is.
Ha Babits élne, ma ismét elszavalhatná a versét és most is süket fülekre találnának békéért aggódó gondolatai.
5 hozzászólás
Nem évszázadokra, hanem évezredekre visszatekintve, nem tanul az emberiség semmiből. A jót elrontja, a rosszat még rosszabbá változtatja. Ezeket a kéréseket én is sokszor felteszem verseimben. Szomorú vagyok ezen történések miatt. Versedhez, írásodhoz tisztelettel gratulálok, kedves Rita!
Kedves István!
Köszönöm az olvasást és megtisztelő soraid. Bizony nem tanul az ember, mert nincs benne szeretet a másik iránt, a saját hatalma hajtja, minden háború valaki/valakik érdekét szolgálja. Azonban mi kisemberek is békétlenek vagyunk, képesek vagyunk semmiségeken is összekapni egymással. Szomorú, de ez a realitás.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
régebben kinéztem már magamnak ezt az írásodat, csak még nem jutottam addig, hogy szóljak alatta.
Döbbenetes, hogy mi zajlik körülöttünk, és nem tudni, mi lesz a vége, egyáltalán lesz-e vége, ha igen, mekkora áldozat árán, mennyi veszteséggel. Sorakoznak a megválaszolatlan kérdések.
Amikor olvastalak – de hasonló témájú gondolatokkal találkozva is -, szöget ütött a fejembe, hogy a háborúk nem ott kezdődnek, hogy két ország hadserege összecsap, hanem egészen kicsiben.
Sokan beszélnek a békéről, egyetértésről, de üres szólam marad, ha saját házuk táján sincs rend, saját lelkükben sincs béke, háborút szítanak, indítanak és folytatnak egymás ellen.
Itt van a problémák gyökere, és erről eszembe jutott egy kínai közmondás, le is írom, mert szerintem tanulságos, és illik is ide.
“A lélek sugárzása
széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
összhangot teremt a házban.
Az otthon összhangja
rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol,
béke köszönt a világra.” (kínai közmondás)
Úgy érzem, van ebben bőven igazság.
Érdeklődve olvastalak. Köszönöm, hogy megosztottad velünk a gondolataidat!
Engem megmozgattál. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! Csak részben értek egyet, mert visszagonodolva a történésekre, úgy általában, a kisemberek megvoltak, vannak egymással. Dolgoztak, dolgoznak, ha kell segítik egymást, ahogy tették mindig is. A baj akkor szokott kezdődni, mikor vezető emberek (nem csak politikában, a gazdaságokban is), egymásnak nem feszülnek, ami aztán leszivárog az emberek közé. Még etnikumok is képesek megélni szépen egymással, egymás mellett, amíg valami nagyokos azt nem mondja, hogy amazok a hibásak, ezért, vagy azért!
Kedves Kankalin!
Köszönöm megtisztelő figyelmed. Igen, nagyon illett ide ez a kínai közmondás. Bármennyire is hihetetlen, de a békéről – mármint az orosz-ukrán – még mindig nem indultak meg a tárgyalások, sőt még számtalan UNIO-s ország is ígér további fegyvert, kiképzést, pénzt a háború folytatására.
Szeretettel: Rita 🙂