Gottfried Keller: Die Entschwundene

Die Entschwundene

Es war ein heitres goldnes Jahr
Nun rauscht das Laub im Sande,
Und als es noch im Knospen war,
Da ging sie noch im Lande.

Besehen hat sie Berg und Tal
Und unsrer Ströme Wallen;
Es hat im jungen Sonnenstrahl
Ihr alles wohlgefallen.

Ich weiss in meinem Vaterland
Noch manchen Berg, o Liebe,
Noch manches Tal, das Hand in Hand
Uns zu durchwandern bliebe.

Noch manches schöne Tal kenn’ ich
Voll dunkelgrüner Eichen;
O fernes Herz, besinne dich
Und gib ein leises Zeichen!

Da eilte sie voll Freundlichkeit,
Die Heimat zu erlangen –
Doch irrend ist sie allzu weit
Und aus der Welt gegangen.

Gottfried Keller
(1819 – 1890)

Aki eltűnt…

Arany derűvel múlt az év,
Levél lehullt pihenni,
Kis bimbóként sarkalta hév,
Világba kívánt menni.

Hegyeket s völgyeket látott,
Hömpölygő folyóinkat,
Vizükön napsugár táncolt,
Tetszéssel nézte (a) tájat.

De tartogat szülőhazám
(Más) hegyet, hol kedvesemmel,
Kezét fogva jártam ám,
S vándoroltam örömmel.

De engem még szép völgy is hív,
Mit ölel sötét zöld tölgy,
Kell, érezd távolba (ment) szív,
Jelet küld néked e föld!

S ő kedvvel sietni kezdett,
(Hogy) szülőföldjét elérje,
De eltévedve tovább ment,
Végtelen útra térve.

Szalki Bernáth Attila