Nagypapa meséi -A végzet démona

-Hogy vagy Kislányom? Lement a lázad?
-Teljesen láztalan vagyok Nagypapa. – mosolygott rá Réka- Mesélj nekem va-lamit, kérlek!
-Egy szomorú, de tanulságos történetet mondok el Neked.
Ismertem régen egy embert. Rossz házasságban élt. Felesége megcsalta, nem szerette, a gyermekei elfordultak tőle. A szülei és a testvérei viszonylag gyors egymásutánban haltak meg. Három év alatt ment el három testvér és két szülő.
Teljesen egyedül maradt. Még igaz barátja sem volt, akiben maradéktalanul megbízott volna.
Egy este a színházban régi ismerősei egy csinos, nagyon fiatal lányt mutattak be neki. Fényes, fekete haja volt, tüzes fekete szeme, olyan, amilyet mediterrán országokban is ritkán látni…
A lány –Évinek hívták- nagyon kedvesnek, jó modorúnak tűnt. Beszélgetni kezdtek. Sok témában tájékozottnak bizonyult, és olvasottsága sem látszott elhanyagolhatónak. Kiváló humorérzékkel rendelkezett, és persze igen jól felvágott nyelvvel… mindemellett hallgatni is tudott, figyelemmel, megértően…
Marcell már az első találkozáskor mesélni kezdett neki a sorsáról, az elmúlt évekről. Meglepetten érezte, milyen megkönnyebbülés erről beszélni valakivel. Csodálatos teremtésként tűnt fel előtte Évi, szeretett volna még találkozni vele. Lassan azonban vissza kellett térniük a terembe, hiszen a szünet a végéhez közeledett.
A következő szünetet is együtt töltötték, és akkor végre Marcell vette a bátorságot, hogy megkérdezze, folytathatják-e a beszélgetést egy másik időpontban, néhány nappal később.
-Persze Marcell, szívesen találkozom Veled újra.
-Mikor láthatlak? …
Három nappal később találkoztak. A város legjobb cukrászdájába ültek be. Beszélgettek, Marcell tovább mesélt magáról. Elmondta a társnőjének, mennyire magányos, hogy a családjában is egyedül van, szabadulni szeretne, de egymaga nem tud. Kell valaki, aki a kezét nyújtja neki, és kihúzza az örvényből.
Egyre elragadtatottabban nézte Évit, és hallgatta kedves, bíztató szavait.
Ezen a napon órákig beszélgettek, és ezután többször is találkoztak. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, míg végül szinte elválaszthatatlanok lettek. Marcell jól keresett, mindennel elhalmozta a lányt. Egy nap összeszedte a bátorságát, és bevallotta Évinek, hogy szerelmes belé.
-Évi! Beléd szeretem. Arra kérlek, hogy fogadd el a szívemet és az életemet.
-Én is szeretlek Marcell. Köszönöm, hogy vagy nekem.
Innentől kezdve a lány ha csak ránézett valamire, a kedvese megvette neki. Évi örömmel fogadta az ajándékokat, és ő is viszonozni próbálta a sok szeretetet, amit kapott.
Boldogan teltek a napjaik, olyan összhangban, hogy a fiú már-már rászánta magát a lánykérése, azt követően pedig a válásra… mert már régen eldöntötte, hogy feleségül veszi a szerelmesét.
Azonban hirtelen fordulat következett az életükben… Marcell elvesztette az állását, így jóval kevesebb pénzt költhetett. Azt sem tudta, mikor talál új munkát, mert ez mindig nagyon nehéz. Mikor legközelebb találkoztak, erről kezdett beszélni szíve királynőjének is.
-Tudod Évi, most kevesebb pénzünk lesz egy ideig. Elvesztettem az állásomat, és újat kell találnom.
-Sajnálom…
-Én is, mert most valamivel –bár nem sokkal- kevesebbet tudok adni Neked, mint eddig.
-… leginkább miattad, mert el kell mondanom valamit. Találtam valakit, akit szenvedélyesen szeretek. Már korábban kezdődött, de csak most vagyok biztos a dolgomban…

-De Nagypapa Évi csúnyán kihasználta Marcellt!
-Ez igaz Kislányom. Ráadásul éppen akkor hagyta el a kedvesét, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá, és látod ahhoz is elég rafinált volt, hogy várjon amíg biztos lesz a dolgában. Ez volt a legtisztességtelenebb Marcellel szemben, hisz így két vasat tartott a tűzben, két férfi udvarlását fogadta egyszerre…Sajnos nem mindenki az, aminek látszik…