Hová foszolt megannyi szenvedélyed
mivé csitult a büszke gondolat,
vagy átutazható kaland az élet,
mi még belőle langyosan maradt?
Pedig te égve nemzetednek éltél,
de mára feldarált a balga sors,
a dogma többet ér a józan észnél,
ugyan mit ér a jellemed, ha torz?
Megalkuvón lebegsz a mord világgal,
beteljesítve mind, amit szabott,
tucatnyi bűn gerinchajolva rád vall,
csupán hamis csalásod oszthatod.
Ha majd utódaid reád mutatnak,
vajon ki mersz-e végre állni majd
a térre, hol bevallhatod fiadnak,
te hoztad el fejére mind e bajt?
Vagy akkor is behódolón viselkedsz,
megittasodva melledet vered,
mutatva néki, partizán a lelked,
a bűneid meg el nem ismered?
4 hozzászólás
Drága Imre,
kemény alkotás.
Pazar, szenvedélyes hangvételű ostorozó verset irtál a gerinctelenségről, megalkuvásról, torz jellemről.Felmentés nincs…és milyen mintát adunk át az utókornak?
“Ha majd utódaid reád mutatnak,
vajon ki mersz-e végre állni majd
a térre, hol bevallhatod fiadnak,
te hoztad el fejére mind e bajt?”
A felelősségvállalás nem erőssége ennek a generációnak.
Költői bravúr ez a versed csak szuperlativuszokba lehet róla irni.
Mély elismeréssel és szeretettel:
Napfény
Kedves Napfény!
Köszönöm megtisztelő véleményed.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre,
témád nem ad okot derűre, sajnos igazságokat hordoz.
Sok gerinctelenség van körülöttünk, elképesztő méreteket ölt, írni kell róla. Sajnos a Napvilágon nem lehet ennél mélyebben belemenni, de olvaslak máshol is.
Jó hír és szép látvány, hogy versed gerince egészséges, rendben találtam a jambusokat. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Valahányszor nálam jársz, boldoggá teszel.
Remélem egyre többször sikerül majd az élet szebbik oldaláról is irnom.
Barátsággal, Imre