Rég elveszítettem.
Soha nem volt enyém.
Magaménak hittem.
Felhők szálltak felém,
villámok csapkodtak,
megérintett a kín.
Ismerős áldozat,
az élet lapjain.
Sosem követeltem,
köszöntem, ha kaptam.
Örömet kerestem,
néha én is adtam.
Kövültek érzések,
tüzem már nem lobban.
Szívemen a kéreg
amíg élek, ott van.
1 hozzászólás
Nagyon szép, de szomorú sorok, különösen az utolsó versszak.
Szeretettel: Rita 🙂