Fejtörő

Az éj sötétje még reánk terülve
takarja el Napunk szemünk elől,
de átderengve hajnalunkra szürke
világa fázva-félve tündököl.

Ugyan mi vár reánk, ha végre virrad,
a félhomály vajon hogyan szakad,
a tisztulása bénuló agyunkat
eléri majd, vagy minden úgy marad.

Vagy minden úgy marad, miként a tegnap
reánk erőszakolta kínjaink,
hiába ér fölénk egén a holnap,
kisírt szemünk a fényre nem tekint?

Vagy el merünk a messzeségbe nézni,
jövőnk felé merengni végre mind,
vajon csökött agyunk netán megérti,
amit derűs Napunk egünkre hint?