A kóbor vándor benéz az ablakon

A visszavert Fény tartós korszaka -lám csak!
Ránk köszöntötte csóváit.
Pálton, Arisztotelész – annyi se sok -,
már rég nem kultúrák
mérföldköveiként tekintenek
modern korok hitvány embereire.

Enyves kezükhöz véres Afrikából
importált gyémánt tapad,
amit a feketepiacon gondolván
majdan jó pénzért eladhatnak,
míg másik kezükben luxus sportkocsik
slusszkulcsa fityeg csilingelőn,
amivel peckes-hetvenkedőn
hódíthatják meg egyik
álom-dívát a másik után.

S ne kérdje senki azt, hogy miként,
hogyan, vagy miből?!
A helyezkedés, a mesterkélt,
körmönfont manipuláció
itten a tutti-lényeg,
semmi más!
Másként akárki meggyaláz,
s tán még el is tapos!
Mondanám, engem is régóta
megbénít a tehetetlen döbbenet,
hogy e mostani szenny-Világunkban
ilyesmi egyáltalán megeshet;
silány tükörré foncsoroz
a céda-felismerés:
Ember-Embert elad,
átver, megveszteget, leöl!

Hátam mögött a Lét,
mint beszédhibás dadog.
Előttem a bizonytalan homok-Idő,
melyben léteznem ítéltetett,
ám még most se tudhatom,
hogy mit, hogyan, merrefelé
kellene csinálnom?!

Mondanám, hogy maholnap
már jócskán az ötven felé kullogok,
kivénhedt hajótörött Robinson lettem,
akit sokszor elhagytak,
és egykori Kedvesem sem
igen tudja már szándékosan
hogy miként s hogy vagyok!
Kérdezném:
miért jobb, aki boldogabb,
elégedettebb?!

S ha a mindennapi csoda-varázs anyagtalan?
Mire emlékszik az egyes Ember maga?
– A részletek manapság inkább nyúzzák,
vonják egymást – de sosem segítik,
hogy élhetőbb legyen a Nincs.
Sejtről-sejtre, lépésről-lépésre
szükséges viszonyítani magamat,
míg Justitia-mérlegen megmérhetem
mások vétkeit is,
nem csupán csak a magamét.
Éreztem, hogy szétszakad
a múlt-jelen s minden, ami még lehet!
Jó volna ha végre megértenék
a rejtett összefüggéseket!