Erich Kästner: Der Mai

Der Mai

Im Galarock des heiteren Verschwenders,
ein Blumenzepter in der schmalen Hand,
fährt nun der Mai, der Mozart des Kalenders,
aus seiner Kutsche grüßend, über Land.

Es überblüht sich, er braucht nur zu winken.
Er winkt! Und rollt durch einen Farbenhain.
Blaumeisen flattern ihm voraus und Finken.
Und Pfauenaugen flügeln hinterdrein.

Die Apfelbäume hinterm Zaun erröten.
Die Birken machen einen grünen Knicks.
Die Drosseln spielen, auf ganz kleinen Flöten,
das Scherzo aus der Symphonie des Glücks.

Die Kutsche rollt durch atmende Pastelle.
Wir ziehn den Hut. Die Kutsche rollt vorbei.
Die Zeit versinkt in einer Fliederwelle.
O, gäb es doch ein Jahr aus lauter Mai!

Melancholie und Freude sind wohl Schwestern.
Und aus den Zweigen fällt verblühter Schnee.
Mit jedem Pulsschlag wird aus Heute Gestern.
Auch Glück kann weh tun. Auch der Mai tut weh.

Er nickt uns zu und ruft: „Ich komm ja wieder!“
Aus Himmelblau wird langsam Abendgold.
Er grüßt die Hügel, und er winkt dem Flieder.
Er lächelt. Lächelt. Und die Kutsche rollt.

Erich Kästner

A meseszép május

Vígan, pazarló gálaszoknyájában,
kezében tartva virágjogarát,
naptár Mozartja, május, nagy pompában
hintóból köszönt, s megy tájon át.

Csak intenie kell, virágok nyílnak.
S ő int! Átgördül színek ligetén.
Előtte szép cinkék, pintyek cikáznak.
S a pávaszemek örülnek jöttén.

Almafák kerítés mögött pirulnak,
S zöld lombbal susognak fehér nyírfák,
Kis furulyájukon rígók játszanak,
S bűvölnek boldogság szimfóniák.

Fut a hintó élő pasztell színekben.
Kalapunk leng. A hintó szinte száll.
Időt feleded orgona özönben,
Kár, hogy az év nem csak májusból áll.

Öröm és mélabú talán testvérek.
Az ágakról szirom hull, mint a hó.
Tegnappá lesznek mai szívverések,
Lehet boldog május is bút adó.

Int nekünk, s kiáltja: „Eljövök újra!”
Az ég kékje lassan aranyra vált.
Domboknak int, s az orgonáknak súgja
Vidáman dalát. S a hintója száll.

Szalki Bernáth Attila