Láttam, mikor testem földre hullt
Az orvost, mikor lemondóan legyintett:
" Ez is csak a múlt "
Láttam, mikor öltöztettek
A koporsóba beletettek
Láttam a ravatalom
S az összes gyászolóm.
Majd' mindenki sírt
Volt ki összetörve
Nem tudta senki,
Miért lettem odakötve
Én mindeközbe jókat nevettem!
De sajnálkozás lett a vége,
Hogy nem láttatok engem
Az életembe gúzsba kötve
Ezért nem lettem senki által megértve.
Téged is vártalak,
De ide se jöttél
Pedig az is jól esett volna
Ha koporsómra köpnél.
De nem jöttél most sem,
Mint semmikor az Életben
Azt hittem naívan
Egyszer az életben
Ide jössz majd értem …
Hogy elvigyél a Mennybe.
3 hozzászólás
A cím alapján, no meg a tartalom miatt merem azt gondolni, hogy köteted, vagy csak a számozott verseid végére értünk. (Azért ez a halál dolog remélem nem szívből jön, inkább csak ihlet)
Jó lett!
Kedves Boer!
Ez még messze nem a vége kedves Boer, csak tudod, ez egy hirtelen címadás volt részemről,mielőtt ide feltettem volna e verset.
Bár az tény, hogy a kötetben ez az utolsó vers! :))
Régen sajnos szívből jött, ma már csak ritkán!:-)
És Köszönöm szépen!
Kemény és morbid, ugyanakkor nagyon emberi a versed.
Nagyon tetszik.
Üdv.: András