Város
Rozsdás csend a nyár
a sínjén villamos Hév
metró ember jár
Csalódás
Jobban fáj a szél
mert a fák szülik meg őt
nem pedig a tél
Idő
A festék borul
narancsszín fény vágy emlék
lassan alkonyul
Büszkeség
Fülnek nem való
hangon felsikolt az ég
felhőkarcoló
Vége
Döglött kisegér
a nyugvó kerék alatt
végre hazaér
5 hozzászólás
Tetszenek, mind!
Egyetlen gondom velük az, hogy mivel így egy lapra kerültek, az egyik nyomán ketetkezett érzés, gondolat belenyomul a másik által keletkezett érzés, gondolatba…
El kell olvasni külön-külön is őket…
Az utolsó a kedvencem! 🙂
Gy.
Köszönöm Gyömbér!
Megint igazad van, de nem nagyon akartam külön-külön felpakolni őket. Lustaság… 🙂
Nekem is az utolsó tetszik a legjobban.
Szeretettel: Rozália
szia !
de rég olvastam jó haikukat…
most sikerült!!
köszi
üdv.
leslie
Én az utolsót külön raktam volna föl. Nem tudom miért, de nekem valahogy nem illik bele egy állat a képbe. Nem azért mert rossz, hanem mert egyszerűen nem. A többit össze tudom kapcsolni, de azt egyszerűen nem.
Fantasztikus némelyiknek a hangulata. És az pedig külön jó, hogy nincs telezsúfolva természeti képek végtelen kavalkádjával, csak úyg egyzserűen, de szépen… a hangulat ettől lesz olyan amilyen, amilyennek nekem lennie kell…sztem.