Ráhajtják a fehér szemfedelet
egy szívtelen, tiszta lélekre,
aki elhagyott sok szerelmet,
s mégsem volt boldog élete.
Jobb így neki, érzi a teste,
már nem fog bántani másokat,
elmegy most a végtelenbe,
elfeledni a gyermekes álmokat.
Eltűnik a gyalázatos mélyben,
ez volt a vágyott álma,
nem fogják szidni az égben,
talán ott lesz boldogsága.
Egy fehér fény most megvillan:
felszáll a gyermeki lélek.
A szemekben könny csillan.
Igen! Ennyi volt az élet!
A sötét föld lassan zúdul
a múltnak fedelére,
feledjük, ő már elmúlt!
Ne gondoljunk az emlékére!
Szívében sok volt a fájdalom,
csak tűrt és hallgatott,
ne érje őt többé bántalom,
mert a test és lélek én vagyok…
10 hozzászólás
14 évesen aki ilyen verseket ír… Nagyon képszerű. Nagyon szép és érzelmekkel teli… Nagyon temetés.
Plusz egy fő, akinek várom a verseit mindennap! Örülök, hogy olvashatlak!
14 évesen ilyet írni! Ráadásul az elmúlásról! Igen tiszteletreméltó. Gratulálok, Andika!
Szia!
Gyönyörű vers az elmúlásról. A képeid most is nagyon plasztikusak, akarom mondani már akkor is nagyon plasztikusak voltak. 🙂
Gratula.
Maristi
Egy 14 éveshez nagyon jó vers! 🙂
Olyan, akár egy látomás… Gratulálok a 14 éves Neked! 🙂
Köszönöm szépen a biztató szavaitokat.
Megállt bennem az ütő versed hatására, Kedves Andika!
Gyönyörű a versed!
Mégha az elmúlásról szól is!
Üdv,
Zsolt
Ez tényleg,hmm, gratulálok 14 éves önmagadnak, mert nagyon láttató sorok!
Hanga
Nem is csodálkozom, hogy ilyen szépeket tudsz alkotni, ha már 14 évesen is így ment a dolog.
Őszintén gratulálok!
A.
Csodálatos verset írtál, gyermekfejjel, de értelmedben már gondolkodó felnőttként.
Rozália