Az a rettegés, amely fogva,
s a boldogság elől eltakar,
fogva tart nem enged,
álmaimat messze terelve.
Miért van-e rettegés,
amely szorongat s fenyeget,
s egy betegségbe terelget?
Az a rettegés, amelyen,
ha akarom, sem enged,
rám telepszik sehol sem
kapok levegőt, rettegek.
Nem ad élénk színt,
csak szürkét és feketét.
Nem ad fényt,
csak sötét alagutat,
ahol botorkálok és világosságért,
reményért kiálltok.
Az a rettegés az az átok,
amely fogva tart mindenkit,
valahol, valamikor vagy állandóan.
Senki nem menekülhet előle.
Még én sem tudom,
van-e fény a sötét színek ellen.
Nem tudom, mégis reménykedek.
Az erő legyen velem és veletek,
öregek és gyerekek, állatok és emberek.
3 hozzászólás
Drága Maci!
Nagyon keményen megírtad azt a diagnózist…A rettegés diaghnózisát.Kívánom, az utolsó két sorod igazát!
Szeretette:Kriszti
számomra nagyon eröltetett ez az írásod. az jut eszembe róla, mint amikor elhagy az ihlet, és a szavak csak nem jönnek úgy a "tollra", ahogyan azt ki szeretném fejezni.
ui. a sötétség ellen nem lehet harcolni, mert az s sötétség erejét növel. ezt spirituális értelemben vedd, a vallásnak ehhez semmi köze! a sötét gondolatok elfutnak a fényben ragyogók elől. a harc csak annak az erejét növeli, ami ellen harcolsz. valami mellett légy, ne az ellentétével szemben állj.
Kedves Attila! Nagyon szépen jelenítetted meg a rettegést! Igen rettegünk, de ezt a rettegést valahogyan mégis sikerül leküzdenünk, mint ahogyan az utolsó versszakodban Te is megcsillantottad a reményt magad és valmennyiünk számára.
Gratulálok!
Barátsaggál: Noémi