Távolodsz, te isteni oltár,
amely előtt annyiszor térdeltem,
a lelkemmel simultam hozzád,
mégis volt, hogy ellened vétkeztem.
Távolodsz, te isteni oltár,
s érzem, az alázatom mit sem ér,
fakul arcomon a ragyogás,
s közeledik felém a sötétség.
Távolodsz, te isteni oltár,
én sírva könyörgöm, hogy vigyázz rám,
szorítja torkom a fuldoklás,
csak nézlek, de hang nem hagyja el szám.
Távolodsz, te isteni oltár,
csak büntetem emiatt magamat…
Csend van. Megtisztultan várok rád.
Ajkaddal szólj, s mondd, ez mind nem igaz!
8 hozzászólás
Megszólalni nem tudok! Hihetetlen jó vers! Az első sorok ismétlése, mint visszatérő dallam (motívum) nagyon kellett a versbe. Ettől lett olyan biztos az, hogy távolodik a megbocsátás. (Talán rosszul értelmezem, de úgy tűnik az az oltár egy személy.)
Örömmel olvasom napról-napra verseidet, mert nagyon kifejezőek. Őszintén örülök, hogy regeltél anno az oldalra!
Üdv!
Davey
Nekem imádságnak látszik a versed, amiben benne van a kétség, hogy Ő nem hallgat meg. Lehet, hogy tévedek. A versed akkor is nagyon szép.
Üdv: Colhicum
Várod a választ,
várod a vígaszt,
e gond belőled
könnyeket fakaszt.
Az előttem szólókhoz csak csatlakozni tudok.
Nagy-nagy Gratula!
Már-már állandóan ugyanazt írom! Szép vers! 🙂
Szia!
Az elöttem szólókkal értek egyet. Nagyon jó vers.
Maristi
Kedves Andika
Nagyon jól megírt vers, gyönyörű képekkel! Jól bánsz a szavakkal, és minden versedben egyedien hatsz az olvasóra.
Számomra ez a vers, úgy tűnik, mint egy bocsánat kérés, fohászként megírva.A sorok ismétlése, erőssé teszi a verset! Elkeseredd kapaszkodás, és feloldozás amit kér.
Hiszem, és tudom, meghalgatott!
Szeretettel ölellek:Kriszti
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastok napról-napra. Jóleső érzés. 🙂
Ez a vers a szívembe markolt!
Köszönöm, hogy olvashattam.