Elrejtőznék a világban
bokor lennék esős nyárban,
lábam hűs tócsában állna,
ágaim közt szél kószálna.
Talán mégis fűszál lennék
harmat súlyától billegnék,
táncolnék a napsugárban
tündökölnék zöld ruhámban.
mégis inkább fehér rózsa
illatában illatozva
lopakodnék közeledbe,
mikor az éj közeledne.
6 hozzászólás
Kedves Fefo!
Olyan a hangulata a versednek, mint egy népi költeménynek. Akár népdal is lehetne. Az utolsó versszak a csúcs!
Ölellek: Colhicum
Szia! Nekem is valami szép dallam jutott az eszembe…:)
Grat! Gy.
Ismerős gondolatok!
Az énkeresés … mi szeretnék lenni…
Szépen megfogalmazva, remek rímekkel.
Igazán gratulálok: A
szia fefo!
egyetértek Angyalunkkal, énkeresés
és vágyakozás valami megfoghatatlan
után.
szép!
üdv.
leslie
Húú, középiskolában tanultam egy ehhez hasonlatos népdalt , most itt tekereg a fejemben, de nem jut eszembe; azért köszönöm, hogy felidézted dallamosságoddal 🙂
Hanga
Jajaj én szégyentelen perszóna. Mindenkinek külön külön szeretném megköszönni a kedves és találó szavait, de – bár nem a lustaságom gátol meg ebben- olyan kevés időben az életem, hogy a legkedvesebbek maradnak ki a válaszaimból. Ne bántódjatok ezért meg, mert nagyra becsüllek és szeretlek titeket.