Eltűnt arcod, sötétbe
hajlik bús lelkem,
nem világít többé
ragyogásod szívembe.
Üres lettem, mint egy
porosodó váza,
lomhán várom a
cseppeket, de hiába.
Fáradt hangom kiált
még egyet, utoljára,
nevetésed visszhang,
lassan hull alája…
a hiány birodalmába.
Fáj.
Süket is lettem.
Egy képet most
sietve festettem,
készülvén lomhán
eltemettem,
porra port
suhogtam,
és
sírva mondtam:
ott leszel mindig
álmaimban.
5 hozzászólás
Úristen, ez gyönyörűűűű, egyszerűen magával ragadó
Fáradt hangom kiált
még egyet, utoljára,
nevetésed visszhang,
lassan hull alája…
a hiány birodalmába.
Ez a verszak meg ..szóval nincsenek rá szavak.
Köszönöm soraidat! Illetve, bár ne kellene megköszönni…
Istenem én mindjárt sírok iszonyat szép!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! tényleg nincsenek rá szavak!
Neked is csak az előző válaszomat tudom továbbítani. Sajnos. Tudom, nem én vagyok egyedül, és ez nem számít, de hát ilyen az élet. Bár, ne kellene ilyen sorokat papírra vetni…
Nem akarom a lelkedet boncolgatni, sem fájdalmaid forrását. Csupán a versről mondanám el a véleményemet: szinte tökéletes , érett versek, Bár tartalmukban összefüggnek, de mint vers, mindkettő tökéletes.
Átéreztem fájdalmadat. sírva ölel barátod fefo