Korán kelt másnap. Talán a kávé miatt. Vagy tán csak eddig bírta az álom a birkózást.
Levetette a gönceit, mit tegnap oly lustán magánfelejtett, szennyesbe dobta, s elindult a fürdőbe.
Előtte meg betekintett a hálószobába, hol már ébredezve fészkalódott az asszony. De még egy fél óra volt a vekkerig.
Lezuhanyzott, hajat, fogat mosott, megborotválkozott, s mire mindennel elkészült, már reggelizett a nő.
– A kanapén aludtál? – kérdezte furcsán.
– Igen. – válaszolt reggeli rekedtséggel a férfi.
A nő reggelizett tovább. A férfi vizes fejét törölte borzosra.
Aztán újra a nő:
-Nem akartál felkelteni?
-Nem. – dörmögte Tibor a tükörből visszanézve.
Csend lett. A nő nem szólt.
Tibor se várta már.
„Régen más volt ez is.” –gondolta, s törölközött tovább.
A nő lassan befejezte a falazást. Elpakolt magaurán, és igyekezett a fürdőbe. S ahogy elvonult előtte abban a lenge fehér blúzban, és alsóban, kivillant feneke piros almája.
Tibor utánanézett, s a lány rá.
Megdermedtek egy kicsit mind a ketten. A férfi állt, kezében a törölközővel, vizes tincsei félig a szemébe lógva, a nő álmosan hunyorgott a résnyi ajtóból.
-Kávé van? – kérdezte kapkodón Tibor.
-Nem tudom. – felet a nő, és becsukta magaurán az ajtót.
Tibor nézte a csukott ajtót. Keze még szorította a törölközőt.
Tudta hogy nincs kávé. Ő itta meg tegnap.
Aztán a gázhoz lépett. Kávét főzött, kiöntötte egy csészébe, egy cukor, és egy csöppnyi tej. Így szerette. S már ment is az erkélyre. Rágyújtott, elszürcsölte a kávét, s vissza a konyhába. Leült az asztalhoz, előkapta a tegnapi újságot, s olvasta. A nő már fodros ruháját igazította a tükörben, vállára kapta a táskáját, s már csak az ajtóból fordult vissza.
-Nem jössz? – kérdezte.
-Nincs ma órám, csak délutánra megyek. – felelt az újság mögül Tibor.
A nő nem szólt semmit. Behúzta magaurán az ajtót, suhogó combjait, és sarkas lépteit visszhangozta a lépcsőház. S kongó szoba.
Aztán már azt sem.
Röpke szünet után összehajtotta az újságot, a táskájához ballagott, s kikapott egy maroknyi papírt.
Leült, egyik kezében a köteg papír, másikban toll. Firkálgatott, jegyzetelt vagy egy fél órán keresztül.
Aztán a köteg felét keresztben félbe hajjotta a másikfelének, s visszarakta a fekete kézitáskába. Cipőt vett, kabátot, s ment.
Mögötte üres maradt a szoba.
Üres, és hangtalan.
2 hozzászólás
Tetszett, gratu! Érdelkődve várom a folytatást!
Köszönöm. Lesz. Remélem. De az első is fenn van. (Előkép)