Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, egy erdő közepén élt egy idős asszony. Urát már régen eltemette. Egyetlenegy gyermeke volt csupán: egy szép, fiatal és erős lány, Sára, aki sokat segített neki. Vízért járt az erdei patakhoz, élelmet gyűjtött és fát hordott. Az erdei lények is nagyon szerették: jókedvével és énekével mindig vidámságot vitt a csendes rengeteg életébe.
Így teltek-múltak a napok. Egyszer aztán beteg lett az öregasszony. Érezte, hogy közeleg a vég. Ezért magához szólította lányát:
– Jer ide gyermekem, szeretnék beszélgetni veled
– Itt vagyok édesanyám, parancsolj velem. – szólt Sára.
– Érzem, a halálomon vagyok. Szeretném, ha elmennél szerencsét próbálni. Nem akarom, hogy ebben az erdőben élj életed végéig. Eredj, állj be valakihez szolgálni. Nekem is sokat segítettél, hasznodat tudnák venni. Van két szem hamuban sült pogácsa a kamrában, csomagold össze magadnak, és indulj minél előbb. Isten áldjon!
Azzal az asszony lehunyta szemét, és nem mozdult többé. Sára sírva rogyott össze. Később eltemette édesanyját a házuk mögött. Utána nekiállt készülődni. Teljesíteni akarta anyja utolsó kérését. Így másnap reggel útnak is indult.
Ment, mendegélt, míg nem kiért az erdőből. Ott rátért egy ösvényre, mely egy sziklás vidékre vezette. Sára nehezen vergődött át a köveken, végül egy barlanghoz ért. Óvatosan körülnézett, majd bement, és tüzet rakott. Elővette az egyik pogácsáját, a felét jóízűen megette, a másikat pedig visszacsomagolta. Amint így békésen pihengetett a ropogó tűz mellett, hirtelen egy morgást hallott a barlang mélyéről. A lány felugrott, és éppen futni készült volna, de teljesen megdermedt a látványtól. Egy háromfejű sárkány állt előtte.
– Hogy merészeled megzavarni a nyugalmamat, te lány? – szólt a középső fejével.
– Azt hittem, hogy ez egy üres barlang. Elnézést, hogy betörtem hozzád. Már itt sem vagyok! – hadarta Sára.
– Nem mész te sehová! – azzal a sárkány a farkával elzárta a barlang bejáratát. – Jó leszel vacsorára!
Sára nem tétovázott, felkapott egy égő faágat a tűzből, és belenyomta a sárkány farkába. A szörny felüvöltött, és a fájdalmában nem is tudott a bejáratra koncentrálni, így megnyílt az út lány előtt. Sára szaladni kezdett, futott, amíg a lábai bírták. Végül olyan messzire került a szikláktól, hogy már nem is látszottak. Így ért egy mezőre. Az ösvény békésen kanyargott a zöldellő réten. Sára most már nyugodtan sétált, tovább keresve egy házat és valakit, akihez elszegődhet. Nem sokkal később egy nagy fa mellett haladt el. Az egyik ágon egy varjú károgott.
– Káár, te szép leány, mi járatban errefelé?
– Elindultam szerencsét próbálni, szolgálni szeretnék valahol.
– Gyere közelebb egy kicsit, mondanék valamit.
Sára odahajolt a madárhoz, egész közel a csőréhez, hogy hallja, mit mond.
– Adj egy csókot a csőrömre, szép leány! Cserébe elárulok egy titkot.
A lány undorodott a madártól, de a kíváncsisága erősebb volt. Így hát teljesítette a varjú kérését.
– No, jer ide, megsúgom neked… ez a fa, ami alatt állsz… egy tölgyfa! – azzal a varjú hangos károgásban tört ki, és ugrált az ágon. Átverte azt a szegény lányt! Micsoda egy naiv teremtés! Még egy madárnak is képes megtenni bármit!
Sára ostobának tartotta magát, hogy így bedőlt egy ilyen szánalmas lénynek. Gyorsan továbbsietett, hátrahagyva a még mindig rajta kárörvendő varjút.
A lány sokáig haladt az ösvényen, míg elért egy tóhoz. Későre járt, így a parton vert tábort. Megette a másik fél pogácsáját, majd nyugovóra tért.
Másnap a felkelő nap sugarai hamar elűzték a sötétséget, és elhozták a reggelt. Sára pihenten ébredt. Reggelizett, majd továbbindult. A hatalmas tavat sokáig tartott megkerülni. Egyszer meg is állt, hogy kicsit leülhessen. Amint a vizet bámulta, egyszercsak kiugrott mellé egy béka. Barna szemeivel nagyokat pislogott a lányra. Sára is figyelte. Hirtelen megszólalt a zöld varangy:
– Ki vagy te?
– A nevem Sára, és azért indultam útnak, hogy valahol szolgálatot keressek.
– Mikor jöttél el az otthonodból?
– Még csak második napja vagyok úton, de máris olyan helyeket láttam, amelyeket nem is ismertem korábban.
– Igen, gondolom sok különös dologgal találkoztál idáig. De most már jó irányba haladsz. Ha megkerülted a tavat, találsz egy ösvényt, amely elvezet egy erdőbe, ott pedig egy házikót találsz. Ott próbálj szerencsét! Lesz ott egy vén banya, aki lehet, hogy próbák elé állít, de ha megcsinálod őket, elnyered a jutalmad! Most menj, ha sietsz, ebédre odaérhetsz! Vigyázz magadra!
– Köszönöm a segítséget, kedves béka! Igyekezni fogok. Ég veled!
Azzal Sára otthagyta a kis varangyot. Hamar megtalálta a kunyhót. Bekopogtatott.
– Szabad! – hangzott belülről a válasz.
– Adjon Isten, kedves öreganyám!
– Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben elvarázsoltalak volna! Mi járatban vagy nálam? – szólt a vénasszony.
– Szeretnék elszegődni szolgálónak. Ha szüksége van rám, szívesen itt maradnék.
– Nem kell nekem most senki, viszont lehet, hogy én tudnék neked segíteni. Már régóta szerettem volna egy jó lányra bízni a kincseimet. De ahhoz, hogy megkaphasd őket, ki kell állnod egy próbát.
– Rendben, igyekszem teljesíteni, ha tudom!
– De figyelmeztetlek: ha nem sikerül, az életeddel fizetsz. Ha viszont sikerrel jársz, a kincs mellé egy férjet is kapsz. Három közül választhatsz, de nem láthatod őket, csak ha kiálltad a próbát. Utána már nem léphetsz vissza, mindenképp döntened kell. Így is vállalod?
– Igen. Bízom a szerencsémben. Én is örülnék egy férjnek, és édesanyám is boldog lesz, ha majd fentről látja, hogy mit értem el.
– Nos, akkor halld a próbát. Vissza kell menned a tóhoz, és a fenekéről fel kell hoznod a legnagyobb kagyló igazgyöngyét. Ha ez sikerül, megtarthatod, és neked adom a többi aranyamat is.
Ezekkel a szavakkal hagyta magára Sárát az öregasszony. A lány nem tudta, mitévő legyen. Már a partról sem látta a tó fenekét. Hogy merüljön le oda? Nem bírná ki levegő nélkül.
Gondolataiba mélyedve lassan visszasétált a tóhoz. Nem hitt a szemének. A parton ott feküdt a sárkány, hátán a varjúval, a fűben pedig a béka szunyókált. Sára odarohant hozzájuk:
– Ébredjetek! Szükségem volna a segítségetekre!
A sárkány nagyot horkantott, majd a lányt figyelemre se méltatva, odébbállt. A varjú rászállt Sára vállára, majd belecsípett, s felszállt. Egyedül a béka maradt ott a fűben.
– Kedves békám, kérlek, mondd, hogy te segítesz nekem!
– Szíves örömest. Tudok a próbáról. S én bátorkodtam neked felhozni a gyöngyöt. Parancsolj.
Sára nem hitt a szemének: a béka igazat szólt. Valóban ott volt nála az igazgyöngy. Sára gyorsan visszasietett a házba, és odaadta az asszonynak.
– Drága leányom, hát sikerült! Most pedig gyere, szeretném, ha választanál!
Ketten indultak el a ház mellett fekvő tisztásra. Ott már vártak rájuk. A sárkány, a varjú és a béka. Sárának összeszorult a szíve. Közülük kell választania?
– Nos, valaki közülük lesz a te férjed. De vigyázz, már nincs visszaút, helyesen kell döntened!
A lány úgy látta, hogy hiába a sok kincs, ha ilyen férjet kap. De ha már így állt, hát gondolkodóba esett, hogy vajon melyik lényhez menjen feleségül. Talán a sárkányhoz? Aki nagy és erős, aki mindentől megvédené? Vagy a varjúhoz? Aki bárkit át tudna verni, ha arra kérné? Sára nem is tartotta olyan fontosnak ezeket az értékeket. Tekintetét a békára emelte. Ő segített neki, kérdezés nélkül, pusztán szívességből. Nem baj, ha kicsi és csúnya, de van szíve.
– Öreganyám, én a békát választom! Ez a végleges döntésem.
Ekkor az asszony tapsolt egyet. A sárkány és a varjú füstté vált, a békából pedig egy daliás legény lett. Sára nem hitt a szemének. Hát mégiscsak kitartott mellette a szerencse!
– Sára, tudd meg, hogy ez egy újabb próba volt. Eddig senki sem akarta a legkisebb fiamat. De te jól választottál. Mostantól tiéd minden kincsem és a házam is. A fiam pedig derék férjed lesz, ígérem neked. – mondta az asszony.
Hamarosan megtartották a kézfogót. Olyan hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak, hogy egy évig folyamatosan ropták a táncot. Még az erdő lakói is táncra perdültek. A nász után a szerelmesek pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
11 hozzászólás
Nagyon jó kis mese. Gratulálok!
Tibi
köszönöm! 🙂
Szerintem is jó mese, tetszik.
Rozália
Hús, nekem is nagyon tetszik! De eldönthetnéd, hogy az a béka csúf és kicsi, vagy daliás… =)
kis vicces 😛 számomra daliás 😀 és köszi, hogy írtál 🙂 várom a tiédet 🙂
Szia!:))
Ez nagyon tetszett! Aranyos, megvannak benne a népmesei elemek, amiket én annyira szerettem kiskoromban – és mi tagadás még ma is!:)
Ha még nem küldted el a pályázatra, akkor vizsgáld meg ezt a tagmondatot: "hirtelen egy morgást hallott a barlang mélyéről". A morgás elé helytelen a határozatlan névelő, simán nélküle jobban cseng a fülnek.
Drukkolok neked!:) Tényleg nagyon tetszett!
Üdv,
Vel
köszönöm az értékelésed, jólesik! 🙂 már elküldtem, úgyhogy sajnos nem tudom kijavítani.. de legközelebb figyelek, ha ilyesmi előkerül! 🙂
Kedves Amooren!
Tetszik a meséd. Ez a mese is azt mutatja, amit általában a népmesék is, hogy a külcsínnél sokkal többet ér a belbecs.
örülök, hogy tetszett! 🙂
Kedves Amooren!
Gyerekkorom meséit jutattad eszembe!
Köszönöm!
Myrthil
Olyan, mint egy jó népmese. Imádtam a népmeséket kiskoromban. Nagyon jól sikerült. Ha elsőre ilyen mesét írsz, kis gyakorlással tiszta profi leszel. Kicsit újra gyereknek éreztem magam 🙂
Üdv.: Phoenix