Nem siettem, mélázva néztem,
A gyorsan haladó felhőket.
Ahogy a hanyatló nap sugara érte
Bíborban vöröslött a felhők széle.
Csodálatos látvány volt,
Ahogy a hold bekukkantott
A pirosló sötét felhőkbe
A sarlóját bele merítette.
Eszembe jutott egy gondolat.
Letettem a pakkomat
Elővettem a gépemet
S a felhőket fényképeztem.
Az emberek furcsán néztek
Mosolyogva méricskéltek
Egy kéz nehezedett a vállamra,
Hello kedves! Hogy vagy ma?
Szomszédasszony nézett reám
A szemében mosoly bújkált
Dolgozni indultál kedves?
De látom a felhőket nézed.
Igen! Mosolyogtam reá,
Oly szép nekem ez a látvány
Megállított, s megfogott,
Ezernyi gondolatot hozott.
Melegséget a szivembe
Fényt, s szeretet a lelkembe.
Mutattam neki hogy mit látok,
S szerettem volna átölelni a világot.
2 hozzászólás
A rohanó életünk gondjainak közepette tudnunk kell megállni, és időt szakítani a természetben való gyönyörködésre. Ha erre képesek vagyunk, akkor szívünk megtelik melegséggel, és ezt mások is észreveszik. Jó vers.
Köszönöm, a kedvességeet, és a véleméydet.
a többit levélben küldöm neked:)
pussz
Anikó:)