Bódító ölelés, csókok halmaza
szövi selymét a szerelem fonala.
A tündöklő mámor – dédelgetett álmot,
méh melegéből – a boldogságot –
fájdalom szárnyán hozza.
A szenvedőt örömkönny simítja,
kínját mosoly aranyozza,
s egy segítő kéz – mely erős –
e piciny csodát fényre csalogatja.
Hamvadó gyertyafény misztikus álom,
a lehetőség új szőttest fon a láthatáron.
Könnyező pára, átsuhanó alkony,
elmúló álmok kószálnak a parton.
Vágtató percek jéggé dermednek,
éji árny int búcsút a rohanó életnek.
Sejtelmes fény karján, Hold lágy ölén
megérint a gyönge kéz,
s az elfáradt létet – nagy becsben –
átnyújtja remegő tenyerén.
10 hozzászólás
Ez gyönyörű. Olyan szépen ragadod meg az élet két nagy pillanatát, hogy igazán öröm olvasni. Köszönöm az élményt!
Gratulálok!
banyamacs
Köszönöm macsi! Megtisztelő a véleményed!:)
Szia!
Az egész vers nagyon szép, de főleg az utolsó négy sora tetszik.
Rozália
Nagyon jó 🙂
Egyre sokoldalúbb leszel 🙂 És milyen jól teszed 🙂
Szerelem, születés, halál. Nekem ez jött át a versedből. Nagyon szép!
Nagyon szépen köszönöm elgondolkodtató versedet!
Gratulálok Kedves Sleepwell!
Nagyon nagyon jóóóó!!!!!!:)))))
Köszönöm Rozália, Colhicum, Tamás és Zsolt, hogy olvastátok!:)
Nem is tudom, miért írok, ez a vers akkor is létezne , ha nem szólnék hozzá..
De most kellett..hozzászólni…
Gyönyörű.
szia!
két ellentétes versszak…
két pillanat…
mégis egy életnyi tartalmat adtál neki!
nagyon jó
leslie
Köszönöm szépen dini és leslie…valóban az élet ennyi, s huss…