Mesélnek a fák,
susogják őszi szél dalát,
míg földre fagyva
terül a szürke zúzmara.
Dermedve serken
fent a nap hűvös reggelen.
Fátyolos szeme
sűrű ködbe néz merengve.
Nagyot nyújtózván
tárt karjából lett napsugár,
mely símogatja,
éltető meleget adva,
alant a tájat,
s madárdal zeng messze szállva.
4 hozzászólás
Jaj, de ide varázsoltad a hűvös, dermedt kopár fákat, ahol a Napnak már nincs ereje…
Kedves Irén!
Bocsánat, de hidd el, nem én tehetek róla.:) Sajnos valóban hűvösek a reggelek, amit annyira én sem szeretek, de a napocska azért egy kicsit vígasztal.
Nagyon köszönöm, hogy nálam jártál és értékelted a versemet.
Üdvözlettel: Zsóka
Csak így tovább kedves Zsóka. Aranyos kedves vers az őszről.
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Köszönöm kedves szavaidat, igyekszem.
Üdvözlettel: Zsóka