Porcelán bőröd csillog mint fehér hó,
Kezed ernyedten pihen puha öledben;
Olyan vagy mint egy vértelen haldokló.
Mester keze nyomot hagyott testeden,
Szemed örökké a távolba réved,
Ülsz csak párnák közt te fehér porcelán;
Kitépték sosem volt picike szíved,
Lágy szellő ringatja ruhádnak fodrát.
Tavaszi ébredés, az, mi sosem lesz,
Részeddé a friss virágok harmata
Soha, porcelánbaba, többé nem lesz.
Hajad omlik, mintha élne, válladra,
De porszemek szállanak minden este
Örök rúzzsal bekent fényes ajkadra,
Melyekkel soha nem csókolsz senkit se.
Ahogy nézlek, arcom látom arcodon,
Ahogy nézlek, lelkem feléd vándorol.
Ahogy nézlek, szép lassan rájövök:
Én meghalok s te megmaradsz örök.
Porcelánbaba
By Davey
5 hozzászólás
Az utolsó nyolc sor annyira valódi. Mintha előttem lenne ez a porcelánbaba. Szinte látom, ahogy jégkék szemei könnyeznének a szomorúságtól, ha tudnának sírni.
Kedves Davey! Újra itt, s én örülök…versed nagyon teszik, vélek felfedezni benne egy nagyon szép lányt.. ki picit hideg..vagy nem? Igazi porcelán, kinek piciny szívét kitépték már? S ahogy nézed, rájössz… Nagyon jó!
Ismét elgondolkodtattál, ezt szeretem verseidben, s várom a következőt, igyekezz azokkal a vizsgákkal!:)
Gratulálok!:)
Köszönöm a hozzászólásokat! Kedves valeria és sleepwell, örülök, hogy újra köztetek lehetek, bár ez rajtam múlt. De még nincs vége a vizsgaidőszaknak.
Valóban megjelenik benne egy lány, de amikor írtam, nem ez volt az alapgondolat. Mindenesetre sikerült az elolvasással újrateremtenetek a művet. Köszönöm!
Szia Davey! Nagyon tetszett a versed, tetszett, ahogy megfogalmaztad a hidegséget.. Gratulálok! Szeretettel: Andika
De Davey, ha vége a vizsgaidőszaknak… Lássunk ám többet.:)