Láttam én a véget, a halált
És borzadok, ha reá gondolok.
Láttam én a véget és a halált,
Hisz néha ébren álmodok.
Látok én egy sötét arcot
És tudom, hogy az arc enyém.
Látok én egy vén csont arcot
És félem, hogy egyszer majd elér.
Látom én magamat zavarodottan,
Ahogyan némán nézek énrám,
És látva nézek csukott szemmel
A világba mérhetetlen félelemmel.
Látok, pedig nem akarok.
Hisz gyűlölöm és félem,
Félem, amit látok, ha magam vagyok.
Akkor mikor másokra gondolok.
Hát vakuljon meg fantáziám!
Örökkön örökre sötéten,
Mert nem akarom soha látni,
Amit láthat egy Feketefehér elme!
9 hozzászólás
Kedves Falevél!
Ne vakuljon meg a fantázid! Hanem feketefehérszínességedben tovább is lásson, oda ahová mi nem tudunk!
ali baba
Köszönöm biztató szavaid Ali baba!
Sajnos ez az ami nem kívánsághangverseny.Érdekes! Grt.Z
Kedves Falevél!
Ne félj! A halál a születés pillanatától velünk van. Ha együtt élünk vele nem is olyan félelmetes, Jó, hogy foglakozol vele, mert igy barátságot köthetsz a természetessel.
talán attól szép az élet, hogy tudjuk hogy véges, okosan sáfárkodjunk vele és ezek az általad látott képek igy leírva feloldozó szépek.
Gratulálok a versedhez! csak így tovább! a feketefehér hordozza magában az összes színt, csak fel kell bontani:)) A fény felbontja, se fényt látni kell!!!!:))))
Szeretettel: marica
a rímek kicsit össze-visszák, elég lemondó ez a vers, nekem az eleje jobban tetszett, mint a zárás, hiányzik a végéről az a bizonyos plussz.
Nola
Köszönöm, hogy itt jártál Nola!
Szeretettel: Falevél.
Nekem tetszik szép a ritmusa és a rímek is illenek ebbe a versbe, viszont két helyen nagyot döccen, a harmadik vszk. utolsó sorában és a legvégén, vagyis az utolsó sorban mondjuk az még tölthet be emiatt más szerepet is tehát azzal nincsen semmi baj, viszont ott a félelemmel az a rész nem tetszett a döccenő miatt. Az mintha már szójátékszerű rím lenne…na mindegy. Összességébe tetszett tényleg jók a rímek én mondom:P
Üdv
Kedves Michelangelo!
Köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel, örülök, hogy azért összességében tetszett versem:D!
Szeretettel: Falevél
Hányszor érzek így… 🙁 Visszanézve az eddigi kommenteket, szerintem pont azok a döccenők mutatják/mutathatják, hogy ezek az érzések csapongóak a félelemtől, hogy nem lehet őket egyszerűen rímekbe, keretek közé szorítani, hanem azok úgy ficánkolnak, ahogy ők akarnak… ahogy a megrémített madarak röppennek szerteszét…
Szerintem szép munka…