Hatalmas a tenger s tajtékzik a habja,
Mi a jelenségek világának hosszú partját mossa.
A viharoknak harca,mindennapos rajta,
de minden égi vihar,csak egy lehetőség arca…
Most vérfestett a vize, és a fojtogató habban,
hal-lelkek fürdenek,magukra maradottan..
Ez e tenger pokla,s már hosszú idők óta,
itt csak a villámoktól sújtott,döglött halak úsznak.
A Lelkeknek halásza,ha e vizeken járna,
A szenvedések vége,új kezdetté válna.
de a halász nem jár,míg él a tenger árnya,
A végnek kezdete,csak a hal-lelkek álma!
Volt itt élet egykor,s eljön majd a napja,
mikor a lelkeknek halásza kihajózhat újra.
ha felragyog majd ismét,a fénylő vitorla,
felsóhajthat minden hal-léleknek hangja..
3 hozzászólás
Nagyon tetszett, szép, hangulatos vers volt, engem megfogtál, gratu!:):)
Hú, Gothicure… Ezzel a verssel egy életre megjegyeztelek… MERT CSODÁLATOS!! Tiszta Petőfi, csak ez valahogy jobban tetszett, mint a Föltámadott a tenger. Tudom, ezzel a kijelentésemmel végzetes bűnt követtem el, na de… EZ VAN! 😀
Gratulálok!
Nagyon szép, érzelmekkel hadakozó vers, mint a vitorla szélben! Gratulálok, nekem is nagyon tetszett!:)