Robi

Még most is remegek a megrázkódtatástól. Megtettem, mert nem volt más választásom. Már régóta készültem rá, de valamilyen rejtett gyávaság visszatartott, meg aztán a feleségemet is sajnáltam. Tudtam, milyen sokat jelent neki Robi, ezért türtőztettem magam, ameddig csak tudtam. Tegnap este azonban betelt a pohár. Sok mindent elnéztem, de az események elérték tűrőképességem határát. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha az elején kezdem…

Robi tavaly márciusban költözött hozzánk, egy napfényes, igazi tavaszi hangulatú délutánon. Ahogy állt a cseresznyefa előtt a félárnyékban, karcsú, de izmos alakja, testéhez simuló öltönye, formás lába, ragyogó szeme maga volt a tökéletesség. Éreztem, hogy feleségem első látásra beleszeretett. Bársonyosan zengő hangja, választékos szavai bárkit elkápráztattak volna. Én azonban fenntartással fogadtam. Azt hittem, kettesben is nagyon jól megvagyunk, és nincs szükségünk egy harmadikra. Beláttam, az asszony egyáltalán nem így gondolja. A háztartási munkák nem igényelték Robi jelenlétét, mert szinte mindent gépek végeztek. Egyedül sem érezhette magát, mert rendszeresen hívtunk vendékeget kerti partira. Ha esett vagy rossz idő volt, egyszerűen felfújtuk a kupolát, és bekapcsoltuk a mesterséges napot. Az is igaz, hogy a szomszédaink közül már mindenkinek volt Robihoz hasonló segítsége, egyedül mi lógtunk ki a sorból. Ezért is egyeztem bele, mert nem akartam, hogy feleségemnek emiatt kisebbrendűségi érzése legyen. Robi első ténykedése az volt, hogy bement a garázsba, és rendrakás ürügyén teljesen feldúlta. Kidobálta a régóta őrizgetett növénygyűjteményemet, mondván, hogy megporosodott, és szétrágta a moly. Persze, mindezt udvariasan, mosolyogva tette, végig a feleségemhez fordulva, mintegy meggyőzve őt a dolog szükségességéről. Először megpróbáltam ellenállni:
– Tegye vissza a helyére! Van fogalma arról, mióta gyűjtögettem? Szükségem van rá.
Robi tisztelettudóan a feleségemre nézett:
– A régi növények kórokozókat terjesztenek, el kell őket égetni. Tele vannak baktériumokkal, még magukat is megferzőzhetik.
Végig kellett néznem, amint dédelgetett kincseim elpusztulnak a máglyán. Elismerem, Robi rendkívül jól főzött, a házat is szépen rendben tartotta. Ami elromlott, szinte azonnal megjavította. Feleségem büszkén ment egészségügyi sétáira Robival az oldalán. Egy idő múlva elkezdődött a bezzeg korszak. Ha valami olyasmit mondtam vagy csináltam, ami nem tetszett, a feleségem egyből rávágta:
– Bezzeg a Robi ezt nem így csinálta volna…Bezzeg a Robi ezt azonnal tudná.
Egyszer ügyetlenül fogtam meg a teáscsészét, ami kirepült a kezemből, és nagy csattanással összetört a kövezeten.
– Bezzeg a Robi sosem tör el semmit- hangzott egyből.
Amikor feleségem keresztrejtvényt fejtett, és nem tudtam a megoldást, egyből Robi segítségét kérte. Attól kezdve csakis Robival fejtett rejtvényeket. Vendégeinket is sikerült meghódítania. A partik középpontjába került háztartási alkalmazott létére. Szinte nem akadt olyan probléma, amit ne tudott volna megoldani. Bár a kert rendben tartását is gépek látják el, szeretek a fa tetején ücsörögni, és metszeni az ágakat. Robi persze erről is le akart beszélni, de nem hagytam magam. Sajnos, ügyetlenül nyúltam az ollóhoz, és megvágtam magam, méghozzá elég mélyen. A bezzegelés és bekötözés után hamar elcsitult a dolog. Természetesen a szereposztás úgy alakult, hogy a bezzegelést az asszony, a kötözést Robi végezte. Tegnap este azonban elérkezett egy feleségemmel közös szombat esti szertartás ideje. Ezen a napon ugyanis mindig telengedjük a legnagyobb medencét vízzel, és a pezsgő buborékok között megmossuk egymás hátát. Robi ilyenkor tapintatosan elvonul. Tegnap miután elindítottam a vizet, feleségem kijelentette, hogy ilyen sebes karral nem nyúlhatok hozzá, mert nem bírja elviselni a vért még beszáradt formában sem. Magam sem szívesen vizeztem volna be a még mindig hasogató sérülést, ezért megnyomtam a csap elzáró gombját. Ám feleségem így szólt:
– Ne zárd el, lesz, aki megmossa a hátamat.
És sejtelmesen Robira nézett. Ez már több volt a soknál. Bementem a garázsba. Robi ugyan mindent kidobált, ami a régi időkhöz tartozott, de egy fejszét eldugtam a beépített szekrény titkos rekeszébe, amit Robi nem is talált meg. Fogtam a fejszét, és vérben forgó szemekkel visszamentem. Mikor a tökéletes férfi háttal állt nekem, felemeltem a szerszámot, és lesújtottam rá egyszer, kétszer, háromszor…, ki tudja, hányszor.
Robi ajkát egy éles sikoly hagyta el. Nem is védekezett, csak összeesett. Csavarok, nagyobb és kisebb alkatrészek röpültek a levegőbe. Addig marcangoltam, amíg a legapróbb chipek is szétzúzódtak.

Még mindig furdal a lelkiismeret. Robi tízezer euróba került.