Minden perc maga volt a gyötrelem.
Félelem járta át a testemet hírtelen!
De akkor már hiába szabadulhattam volna,
a kezei erősebbek voltak,mint az enyém.
Így hát megkínzott,és élvezte,hogy
a fájdalom majd szét szagadt!
Bőrömön éreztem büdös leheletét.
Testemen a kezét a testét.
De nem volt ez szerelem.
Ő csak a vágyait akarta csillapítani.
Bennem meg csak erősödött a félelem,hogy meghalok
Nem kevés idő múlva
Talán e percben
A tragédia pillanatában.
A fizikai fájdalamt,elfeledném
de nem lehet,szellemként kisért.
Minden éjjel eljön
Bele nevet a képembe,és,hogy mit mond?
Szabadulni tőlem nem lehet,részem vagy míg csak akarom.
Mind örökre.
2 hozzászólás
Ha kitalálció akkor nem történet.
Egyébként valamiféle prózai alkotás,nem tudom mennyiben lehet versnek nevezni.
lehet,hogy ez benne az izgató.Amúgy én még rágódok rajta.
Kedves Érzékinő!
A versed eléggé szabad szerekeztű, valóban.
Atörténet viszont elég kemény, s, ahogy leírtad eléggé életszerű.
Hagyományosan nem egy remekmű, de remélem ritkán vannak rémálmaid.
Olvass sokat másoktól, de az írást nem hagyd abba, mert hamarosan változni fog a stílusod, egy kicsit rásegítesz.
További sok sikert.
Béla