˝A víz alatt a parttól messze, bent˝
fejtetőn szaladok kavicsok felett.
Szürke és fekete itt a kép…
alattam araszol egy rozsdás kerék.
Cafrangos hínár-ruhába öltözök
(mint sikló kúszik át lábaim között,
ne sikíts, nem bánt, ne félj!)
Felettem elcsónakázik egy dinnyehéj.
Ide a napfény szörnyethalni jár,
rémségeset álmodik a félhomály,
s még mélyebben a teljes sötét
tárja feketelyuk-ölét,
ahol dobhártyámon a nyomás
egyhangú, végtelen dobolás.
Hang nem jön ki számon, bugyborékolok,
buborékot vet köröttem sok oszladó dolog,
szédeleg minden tehetetlenül,
míg az idegen közegben átlényegül,
s megfeneklik a mélyben, vagy a parton…
Egy ideig emberi marad az arcom,
markomban fennakad egy kis kavics,
(jéghideg, ha szív alakja van is)
s próbálok tovalebbenni még…
Hát… így lesz belőlem hordalék.
4 hozzászólás
Én ezt már máshol is.. de itt is… kiváló alkotás.
aLéb
Kedves aquarius!
Hűen írtad le egy öngyilkos utolsó gondolatait! Remélem, neked lesznek még újabbak is:)
Üdv: Borostyán
Ez lélekpróbáló vers, -őszintén megvallva-, beleborzongtam az élet efféle megszüntetésének érzésébe, noha kevés oly'őszinte embert embert ismerek, aki ne számolt be volna arról, hogyan "játszott el " a gondolattal…amikor vízről beszélünk…
Érzékletes azonban, jól felépített alkotás.
Gratulálok hozzá.
Tamara
Ez nagyon király. Gratulálok. Szia Samu