Lehet, végleg megöregedtem,
De kezdek hinni a versben,
S hallgatok megint.
Nem néz szemünk az égre,
Nem hiszünk az Igébe,
S örökre elfáradunk.
Valahogyan így szakadt el Föld a Naptól,
Gondolat a gondolattól,
S értelmünk elhalványodott.
Semmi nem köt erősen
Eleresztek hát mindent
Önmagamat adom.
Hinnem kell a csodában
A legutolsó vacsorában
Keresztre feszítve.
4 hozzászólás
Ha el is fáradunk, a csodában való hit erőt ad.
Rozália
Mély gondolatok, mély érzések. Tetszik ez a vers, kedves szergely.
Csak, szaporábban nyergelj, vagyis írj többet, hadd olvassuk!
Szia: én
Hinni kell, valóban. Szép gondolatok, szergely, gratulálok!
Kedves Gergely!
Versedet most dobta elém a véletlenül…
Versekben valóban hinni kell.
Érdekesek a gondolataid, és
higgyél a csodákban,
azt mégsem ajánlom,
hogy keresztre feszítve.
Irjál sok verset, majd mi olvassuk!
Üdvözlettel: Kata