Thomas Jamieson egy irodában ült, új munkaadójával szemben. Az illetőt Vincent Hedgernek hívták. Thomas nem tudott róla többet. Csak a nevét volt hajlandó elárulni. Az olyan embereknek, mint Thomas, a munkaadóik nem sokat árulnak el magukról, csak azt, ami feltétlenül fontos. Abban is erősen kételkedett, hogy valóban Vincent Hedgernek hívják. De lényegtelen volt. Thomasnak csak az számított, hogy megkapja a pénzét. Ha esetleg a megbízó nem akart fizetni, az arcára emlékezett, meg tudja találni. Fekete rövid haja volt, szűk barna szemei és markáns arcszerkezete.
– Szóval ezt az embert kell megölnie. – szólalt meg Hedger, és egy fényképet nyújtott Thomas felé – Sebastian Lintonnak hívják. A Roosevelt street 3 alatt lakik. Ez egy kertes ház. Nem lesz nehéz dolga. Elég kicsi, csak pár szoba van benne, és nem is emeletes.
– Rendben. 2500-at kérek előre, és még 2500-at, ha végeztem.
– Parancsoljon. – mondta, miközben átnyújtotta a vaskos borítékot, benne a pénzzel.
– Köszönöm. Majd hívom.
– Remélem, nem kell csalódnom magában.
– Nem fog.
Azzal Thomas kiment az irodából és közben a fényképet nézte. A Sebastian Linton 50 év körüli férfi volt. Valamikori barna haja már csak nyomokban volt fellelhető a fején. A képen öltönybe állt és a fényképezőre mosolygott. Thomas beszállt a kocsijába és meg sem ált a hotel szobáig, amit kibérelt addig, amíg ebben a városban van. Nem volt állandó lakhelye. Mivel bérgyilkos volt, amint végzett egy munkával, azonnal elhagyta a várost. Az egyik legjobb volt. Sok megbízatást kapott, és mindet profin véghezvitte. Csak egy baja volt. Egy betegség, amire Thomas jobb szeretett nem is gondolni. Az egész gyermekkorát megnehezítette. De munkájánál még sosem jelentett problémát, ezért többnyire nem is foglalkozott vele.
Megérkezett a hotelhez. Felment a szobájába és elővette a dobozt, amiben a fegyverét tárolta szétszerelve. Kivette a darabjait, és gondosan letisztította minden részét, nehogy bekrepáljon akció közben. Miután végzett, összeszerelte a fegyvert, rátette a hangtompítót, felvette a bőrkesztyűjét és letörölte az ujjlenyomatokat. Aztán leült egy fotelbe és az órájára nézett. Este nyolc volt. Kinézett az ablakon, és látta, hogy nem sokára besötétedik. Thomas elhatározta, hogy vár kilencig és aztán indul. Ahogy múltak a percek, Thomas feszültsége fokozódott. Mindig így érezte magát akció előtt. Persze ez csak addig tartott, amíg el nem ért a színhelyre. De attól függetlenül szívesen legurított volna egy whiskey-t. De nem, nem szabad. Az alkohol tompítja az érzékszerveket. Helyette inkább az ujjaival dobolt a combján, és közben az órát bámulta.
Végül az óramutató elérte a kilencest. Thomas felpattant a fotelből, felvette a pisztolyt az asztalról és kiment a szobából. Az utcán farkasordító hideg volt. Beült a kocsijába és elindult a Roosevelt street 3 felé.
Körülbelül fél órába tellett mire elért az utcához. A kocsival megállt a sarkon, kiszállt és elindult az elhagyatott utcában. Ránézett az egyik házra és leolvasta a 29-es számot. Tehát az utca másik végében lesz a 3-as számú. Miközben sétált végig a sötét utcán, Thomasnak elszállt minden feszültsége, már csak az előtte álló gyilkosságra összpontosított. Megállt a ház előtt, aminek ajtaja felett ott virított a 3-as. Tényleg kicsi ház volt. Elől két alak volt, mindkettőből fény szűrődött ki. Thomas megnézte az oldalát is. Körülbelül 6 méter hosszú lehet. Valóban nem lesz nehéz dolga. Nem sok helyen lehet az áldozata, Sebastian Linton. Thomas átgondolta mit fog tenni. Nem akarta elhúzni a dolgot. Beront a házba, és amint meglátja, fejbe lövi, aztán lelép. Igen, ezt fogja tenni. Körbenézett, hogy nincs-e a környéken valami járókelő. De az utca teljesen üres volt, a házak ablaka is többnyire sötét volt. Visszanézett az ajtóra, mély lélegzetet vett és lendületesen elindult az ajtó felé. Először megpróbálkozott a kilinccsel, miután az nem engedett, berúgta az ajtót és elindult az előszobából nyíló nappali felé. Sebastian ott ülhetett, mert pár másodperc múlva megjelent a két szoba közti ajtóban. Ahogy meglátta Thomast, azonnal megtorpant, és arcára csodálkozás ült ki. Aztán ránézett a Thomas kezében lévő fegyverre. és csodálkozás rémületbe csapott át.
– Maga ki a franc? – kiabálta.
Thomas nem felelt, csak felemelte a kezét és ráfogta a fegyvert az áldozatára. Pontosan úgy nézett ki, mint a fényképen. Habár, ahogy festett, nehezebb volt felismerni. Szeme kitágult a rettegéstől, és egész testében remegett.
– Hé! Várjon! – kiáltotta. De Thomas nem várt. Megcélozta a szeme között és egy tökéletesen pontos lövéssel keresztül lőtte a koponyáját. A tarkóján vér fröccsenése jelezte, hogy a golyó elhagyta a fejét. Sebastian azonnal szörnyet halt. Ott, ahol volt, összeesett a padlón.
Thomas kifejezéstelen arccal nézett a holttestre. Nem volt már értelme ott időzni. Odasétált a holttesthez, és megnézte van-e pulzusa. Habár fölösleges volt. Egy ilyen lovést nem lehetett túlélni. Miután megbizonyosodott róla, hogy valóban halott, megfordult és kiment a házból. Fegyverét zsebre vágta és szép lassan elindult az utca végében álló kocsijához. Elégedett volt. Még egy tökéletesen elvégzett munka. Ujjlenyomat sehol és szemtanuk sincsenek. Ideje szólni Vincentnek, hogy elvégezte a munkát. Belenyúlt a kabátja belső zsebébe, kivette a mobil telefonját és tárcsázott.
– Itt Thomas. – szólt bele a telefonba.
– Mi hír? – kérdezett vissza Hedger.
– Megöltem.
– Remek. Holnap találkozunk a megbeszélt helyen reggel nyolckor. – mondta, és bontotta a vonalat.
Thomas eltette a telefonját és az autójához ment. Épp a kilincshez nyúlt, amikor egy ismerős hang rákiáltott. Thomas gyorsan megfordult, hogy megnézze, kitől jön a hang, de nem akarta elhinni, amit lát. Nem, ez képtelenség, gondolta.
Sebastian Linton állt vele szemben. Arca csupa vér volt és dühtől eltorzult. Szintén véres kezében egy fegyvert tartott és rászegezte. Thomas nem értette, mi történik. Hiszen fejbe lőtte. Látta, ahogy szétloccsan az agya. De mégis ott állt előtte. Thomas lesokkolva állt az utca közepén. Arra sem volt ereje, hogy elővegye a pisztolyát. Csak állt, és feltette az egyetlen kérdést, ami megfogalmazódott benne.
– Mi a franc maga?
– Hogy mi vagyok? – kérdezett vissza Sebastian – az aki utánad jött, hogy megöljön. Azzal Thomasra szegezte a fegyverét, és mellkasba lőtte. Thomas felüvöltött fájdalmában. Vagyis, csak próbált, ugyanis nem jött ki hang a torkán. A levegő a szája a helyett a tüdejéből szivárgott ki. Összeesett és még egyszer, mielőtt meghalt, felnézett a gyilkosára, aki visszajött a halálból, hogy bosszút álljon rajta.
Sebastian leeresztette a fegyverét. Odasétált a holttesthez, megfogta a kezét és elhúzta az útmelletti árokba. Majd felállt és visszasétált a Roosevelt street 5-ös számú házba a halott ikertestvéréhez ott hagyva Thomast, akinek azon az estén először és utoljára okozott problémát az, hogy dislexiás.
3 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Kedves BTomy!
Tetszett! Gratula!
Myrthil
Jó volt a csattanó a végén…nem gondoltam hogy ikrek.:)